Már megszokhattuk, hogy a liberalizmus diktatúrájának kiépítéséhez valahogy el kell rejteni ezen eszme természetellenességét. Hiszen, ha csak egyszerűen, nyíltan tálalnák gyakorlati terveiket, akkor minden jóérzésű ember tiltakozna ellene. Gondolhatunk itt arra, ahogy apránként adagolják a pedofília elismerését, vagy a tömeggyilkosságok egyre nagyobb mértékű alkalmazását (mint az abortusz, vagy az eutanázia), vagy éppen a saját identitásunk megtagadásának elvárását (akár nemzeti, akár személyes szinten). Ha a terveiket nyíltan bemutatnák, bizony, sokan támadnának ellenük. Ám a diktatúrák elvi rendszerei ritkán születnek meg nyíltan!
Éppen ezért korunkban számos fogalmat ki kell üresíteniük ahhoz, hogy használható legyen számukra. Egy kilúgozott, hangzatos eszme pedig már feltűzhető a zászlókra, mert jól cseng és nem is veszélyes. Ilyen fogalom a szabadság is.
A szabadság sok rétegű lehet, de elsősorban a tágassága fontos. Értem ez alatt, hogy például nagyon veszélyes, de gyakran előforduló probléma, amikor összekeverjük a függetlenséggel. Ez utóbbi ugyanis csupán valamitől való szabadságot jelent, ami már nem korlátoz, de semmiképpen sem azt, amikor szabad vagyok a jóra. Szokták azzal is keverni, éppen a moralitás kapcsán, amikor szabad vagyok egy jó és egy rossz cselekedet közti választásra. Igen ám, de miféle szabadság az olyan, amikor ha jót akarok, csak egy utat választhatok? Ezek lehetnek részei, de nem az egésze a szabadságnak.
A szabadság eredeti tágasságát az adja, hogy emberi méltóságunkból fakadóan a körülményektől függetlenül, akár legyőzve a rosszra való vágyódásunkat, vagy éppen a restségre ösztönző kényelmet, képesek vagyunk arra a jóra, amiről eldöntöttük, hogy megcselekedjük.
Végső soron a szabadság a szeretetre tesz képessé. Az igazira. Mert az igazi szeretet nem csupán hála, vagy hűség, nem is érdek, vagy számítás dolga. A szeretet a szabadságban születik meg. Erre lettünk teremtve! Ezért kaptuk a szabadságot!
Igen, befolyásolnak minket genetikai, ösztönös, vagy éppen tanult elemek, de a szabadságunkat nem veszik el. Szokás ma mindenre hivatkozni, ami rajtunk kívül áll, főként, ha rossz tulajdonságainkat, vagy tetteinket, szokásainkat magyarázzuk, de ennek nincs tudományos alapja. Mert
hirdetésvan szabadságunk arra, hogy jót tegyünk, hogy másként döntsünk, hogy szeressünk, akkor is, amikor gyűlölet, vagy ellenségeskedés vesz körül, vagy éppen sebek borítanak.
Nézzünk vissza innen felülről! Miért rossz, ha a függetlenséggel keverjük a szabadságot? Mert ma sokan arra használják a liberális világszemléletben a „szabadság” fogalmát, hogy a felelőtlen, természetellenes cselekedeteiket, gondolataikat, szavaikat igazolják. A szabadság égisze alatt a tetteik következményeitől való függetlenséget akarják indokoltnak bemutatni.
Pedig a szabadság nem jelenti azt, hogy nem vagy felelős, sőt, éppen azt hangsúlyozza, hogy mivel szabadon tudsz cselekedni, beszélni, ezért felelősséged van ezekért! Ilyen például, amikor az abortusz magyarázataként azt mondják: „egy nő nem lehet a testének rabszolgája”, – holott saját döntése volt, hogy gyermek foganására alkalmas tevékenységet folytat (hogy szépen mondjuk a szexet). Vagy amikor valaki destruktív eszméket hangoztatva, mégsem akarja érezni a felelősségét annak, amit ezek a mondatok támogatnak (vö.: a végtelenül rasszista és romboló BLM mozgalom támogatóinak, vagy a náci ideológia eszmei támogatóinak felelőssége).
Mivel pedig a szabadság építésre szolgál és kibontakoztatása belülről induló, kemény munka, ezért mondhatjuk erénynek is, nem csak kapott ajándéknak.
„Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele).” (1Pét 2,16)
Molnár Miklós
A szerző katolikus pap, írásaival vasárnap reggel jelentkezik a Vasárnapon. Korábbi írását ide kattintva olvashatja.
