Egyiptomban most volt karácsony – de még milyen

A koptok a keleti, ortodox egyházakkal karöltve kicsit később ünnepelnek, mint a rómaiak. Egy egyiptomi karácsony azonban – az országban zajló keresztényüldözés miatt – különösen is nagy szónak számít.

A nagyobb keresztény ünnepek a világ legnépesebb országaiban sosem csak az önfeledt örömről szólnak, és pláne nem jellemzi őket az a „szirupos felhígulás”, amit nyugaton már régóta és nagyon is jól ismerünk.

Bár az egyiptomi kormány nemzetközi és belpolitikai érdeke is azt diktálná, hogy próbálja a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítani az országban tapasztalható keresztényüldözést, az erősen decentralizált kormányzat problémájából, valamint a térségek felszabdaltságából fakadóan a politikai akarat sokszor nem igazán találkozik a gyakorlati végrehajtással.

Ráadásul a népesség körében felbukkanó súlyos problémák (koronavírus-járvány, gazdasági helyzet, szélsőséges társadalmi rétegződés) közepette a szélsőséges iszlám csak még könnyebben erősödik és terjed.

Egyiptom az ünnepkörre való felkészülés jegyében bejelentette, hogy több keresztény templom „működési” avagy fennmaradási engedélyét is jóváhagyta – és bár 2016 óta több száz ilyen engedélyt kiadtak, jelen pillanatban még több ezer keresztény templomnak várakoznia kell.
Ilyen engedély híján a hívek hivatalosan nem gyűlhetnek ott össze, ha pedig mégis megteszik, és rajtakapják őket, az többnyire szigorú – és sokszor véres… – retorziókat von maga után.

 

Az utcán temetnek a koptok, mert nincs templomuk

Övék a mennyek országa – II. rész

Halálra ítélték a 82 éves orvos meggyilkolásáért felelős iszlamistát Egyiptomban

 

Kiemelt képünk forrása: Travel Triangle

Iratkozzon fel hírlevelünkre