Schanda Tamás: idén sikerült új pályára állítani a szakképzést

A szakképzési rendszer idei átalakításában nem jelentett akadályt a koronavírus-járvány - mondta a Magyar Nemzetnek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára, aki szerint a jól képzett munkaerő és az erős magyar vállalatok mindenféle válság esetén védettséget jelentenek.

A kormány 2020-ban 35 milliárd forintból emelte mintegy 32 ezer, szakképzésben oktató bérét, az újonnan bevezetett tanulói ösztöndíjakra évente 11 milliárdot szán, és több tízmilliárd forintot biztosított a szakképzési centrumok és tanműhelyek fejlesztésére az idén – ismertette a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára a lap keddi számában.

Azzal kapcsolatban, hogy a digitális tanrend kényszerű bevezetése milyen hatással volt a szakképzésre, az államtitkár kifejtette: az intézményekre bízták a döntést arról, hogy miként szervezik meg a biztonságos körülmények közötti oktatást.

Ahol például a partnervállalattal való együttműködés okozott problémát a járványhelyzetben, ott megoldották a tanműhelyekben az oktatást. A vendéglátás és idegenforgalom területén nagyobb kihívásokkal kellett szembenézni, de rendkívül kreatív megoldásokat találtak az oktatók – tette hozzá.

 

MTI

 

Kiemelt képünk forrása: Facebook, Schanda Tamás hivatalos oldala.

Iratkozzon fel hírlevelünkre