Bakondi György: Magyarország és Európa biztonságát idén a járvány és a migráció fenyegette

Európa és Magyarország biztonságát idén a koronavírus-járvány és a migráció fenyegette, de amíg a járvány vonatkozásában a vakcina megjelenésével és az oltások megkezdésével „látszik az alagút vége”, a migráció vonatkozásában nem látható az európai szintű megoldásra törekvés - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az MTI-nek nyilatkozva kedden.

Bakondi György hozzátette: a migrációval kapcsolatban hatodik éve nincs megfelelő megoldás Európában, ez alatt az idő alatt milliók jutottak be az Európai Unió területére, semmibe véve az EU külső határait, a nemzetállami határokat, a nemzetállamok szuverenitását, a nemzeti és európai uniós jogszabályokat, a lakosság jogos biztonság iránti igényét.

Az EU politikai és ideológiai célokat fogalmaz meg a migrációval kapcsolatban, és aki ezeket a célkitűzéseket nem követi, azokkal szemben jelentős politikai nyomás fogalmazódik meg – tette hozzá.

Mint mondta, az uniós narratíva 2015-ben még a háború elől menekülő szírek megsegítése volt, majd hivatkoztak arra, hogy kiskorúak, családok jönnének Európába, majd a magasan képzett menekültekre hivatkoztak. Majd eljutottunk oda, hogy szolidaritásra van szükség azokkal az országokkal – Spanyolországgal, Olaszországgal és Görögországgal – ahová az Európába tartó menekültek érkeznek, és a szolidaritás módja a menekültek kvótarendszer szerinti elosztása, végül pedig kimondták, hogy védekezni nem szükséges, hanem kezelni kell az illegális migrációt – mondta a főtanácsadó.

Bakondi György hozzátette: az Európai Bizottság által a közelmúltban előterjesztett migrációs cselekvési terv legalizálná az eddigi illegális áramlást, befogadna 34 millió migránst, akinek lakhatást, teljeskörű szociális ellátást és állampolgárságot, szavazati jogot adna.

„Ebből csak arra tudunk következtetni, hogy a 2015 óta többször hangoztatott Soros-terv az EU jogszabály-tervezeteiben, cselekvési terveiben, akcióterveiben szép fokozatosan testet ölt” – jegyezte meg.

Kiemelte: a magyar migrációs politika fő hangsúlya 2015 óta az emberek biztonsága, a nemzeti szuverenitás védelme, és az, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania.

Ennek érdekében műszaki akadályrendszert hoztuk létre, jogi határzárat alakítottunk ki, jelentős rendőri és katonai erők vesznek részt a határőrizetben – sorolta. Hozzátette: ezen kívül Magyarország segíti a balkáni országokat az illegális migránsok megállításában és működteti a Hungary Helps programot. Jelezte: a magyar migrációs politikának nagy a lakossági támogatottsága.

Bakondi György megjegyezte: 2020-ban valamennyi fő migrációs útvonalon – Spanyolország, Olaszország irányában, illetve a Balkánion – aktív növekedés volt tapasztalható az illegális migránsok számában, és szoros kapcsolatot lehet kimutatni az illegális migráció és a szervezett bűnözés között, mindenhol nőtt az elfogott embercsempészek és koordinátorok elfogása.

Emellett pedig a „Soros-hálózat” nagyfokú aktivitást mutatott egész évben, a második félévben pedig „egyre gyakrabban nyílt politikai fellépést is vállaltak” – jegyezte meg a főtanácsadó.

Bakondi György hozzátette: 2020-ban súlyosbodó jogi támadások érték azokat az országokat, így Magyarországot is, amelyek nem fogadták el az EU migrációs politikáját.

A „Soros-hálózat” és a hazai és nemzetközi liberális, baloldali erők pedig el akarták vonni, ideológiai alapokon szerették volna biztosítani az uniós támogatásokat; de ezt sikeresen tudta a kormány megakadályozni – tette hozzá.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kiemelte: 2021-ben is folytatja a kormány a bevált és a belső biztonságot nyújtó migrációs politikáját, érvényesíti a lakosság támogatását, fenntartja a határbiztonságot, oltalmazni fogja a nemzeti szuverenitást és belső biztonságot.

Emellett fellép a bevándorlást támogató nemzetközi és hazai ellenzéki törekvések – így a betelepítés és kvótarendszer – ellen, együttműködik a hasonló migrációs politikát folytató országokkal, segíti az európai határőrizeti erőfeszítéseket és folytatja a kibocsátó országok támogatását a Hungary Helps programmal – mondta.

 

MTI

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: kormany.hu