Szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat

A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert elmondta: a kormány döntése értelmében a magánrendezvények, családi rendezvények 10 résztvevős korlátját továbbra is úgy kell érteni, hogy abba nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.

A kormány arról is döntött, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. – Az áruforgalom zavartalanul folyik – tette hozzá. Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a hétvégén a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 770 ember ellen intézkedtek, közülük 700-zal szemben azért, mert a tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.

Tömegközlekedési eszközökön és a megállókban a szabálytalan maszkviselés miatt nyolc esetben, az üzletekben és a bevásárlóközpontokban pedig 62 emberrel szemben intézkedtek, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot. A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 14 888 intézkedés történt a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy egy üzletet zárattak be hét napra: december 18-án egy tiszadobi gazdaboltban – többszöri ellenőrzés során – a tulajdonos egyik alkalommal sem viselte a maszkot.

A jogszabály hatálybalépése óta 101 létesítményt, üzletet, szolgáltatóegységet zártak már be a rendőrök ideiglenesen.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 627 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 168 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 459-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Kiss Róbert közölte: a hétvégén 1400 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt, közülük 1322-en ténylegesen megszegték a kijárási korlátozást, 78-an pedig nem tartották be a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabályt.

A november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 11-étől érvénybe lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta 15 436 esetben intézkedtek.

A hétvégén a Magyarország területén átutazás szabályainak megsértése miatt 471-szer intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 8270 alkalommal intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértőivel szemben. Kiss Róbert elmondta azt is, hogy a hétvégén 13 081 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 32 486-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 3951-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra.

A rendőrök 49 015 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban levőknél a hétvégén. A járvánnyal összefüggésben március óta 505 büntetőeljárás indult, eddig 99 gyanúsítottat hallgattak ki.

– Magyarország felkészült a koronavírus elleni oltóanyag beadására, minden tárgyi feltétel adott a vakcina kezelésére, tárolására – közölte az országos tisztifőorvos. Müller Cecília elmondta: az Európai Gyógyszerügynökség várhatóan engedélyezi és elérhetővé teszi a vakcinát az Európai Unió országainak mai ülésén. – Ha ez megtörténik, néhány nap múlva megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását. Az első szállítmányban jelképes,

közel 5 000 ember oltására elég mennyiség érkezik, ezt követően még az idén várnak újabb vakcinamennyiséget, a későbbiekben pedig folyamatos beszállítással számolnak

– mondta az országos tisztifőorvos. Az egészségügyi dolgozók, ahogyan mindenki más is, az úgynevezett alkalmazási előirat ismeretében dönthetnek arról, kérik-e a vakcinát. – Ez az oltásról szóló információk mellett tartalmazza például az ellenjavallatokat is – húzta alá. Reményét fejezte ki, hogy az egészségügyi dolgozók élnek a lehetőséggel, hiszen egy hatékony és biztonságos vakcina fog rendelkezésre állni. Az oltást három hét után meg kell ismételni, ezt követően körülbelül egy hét múlva alakul ki a teljes védettség a jelenlegi tudás szerint. Először a Dél-pesti Centrumkórházban, később 25 telephelyen adják be az oltást.

Ha az egészségügyi dolgozók igényeit kielégítették, tovább haladnak az oltási tervnek megfelelően. Második körben az idősotthonokban dolgozók és az ott élők kaphatnak a vakcinából, szintén önkéntes alapon. Az idős embereket helyben oltóteamek oltják majd be, nem fogják szállítani őket.

A Dél-Angliában megjelent koronavírus-változatról szólva Müller Cecília kifejtette: Magyarországon virológusok még nem detektálták azt. Annyit tudnak róla, hogy gyorsabban terjed a már ismert koronavírusnál, elsősorban fiatalokat fertőz meg és hatékonyabban terjed. – A betegség lefolyása azonban nem súlyosabb a már ismertnél. Szakemberek szerint a mutáns vírusfajtával szemben is hatékony az oltóanyag – közölte Müller Cecília.

– Egyetlen vírus esetében sem lehet kizárni, hogy bejusson az országba, de éppen emiatt hozták meg a döntést, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltják az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is Magyarországon – hangsúlyozta. Az oltásról szólva a szakember elmondta,

nem létezik olyan oltóanyag, amely 100 százalékos védelmet nyújt, a rá adott immunválaszok is különbözőek lehetnek; de minél többen oltatják be magukat, annál inkább védelmet jelent a környezetükben élők számára is.

Hatvan százalékos átoltottság elérése után jelentősen lassítható a járvány – húzta alá. A kormány döntése értelmében december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggesztik a kijárási tilalmat. Müller Cecília ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: ez nem jelent lazítást, kérte, hogy az emberek csak lehetőségnek éljék meg az intézkedést, az előírásokat továbbra is mindenki szigorúan tartsa be.

Müller Cecília szólt arról is, hogy néhány napja csökkenést tapasztalnak az új fertőzöttek számában, így valóban plató fázisába érkezhetett a járvány. Emlékeztetett, még mindig 7097 embert ápolnak kórházakban, 517-en vannak lélegeztetőgépen, tehát a járvány még zajlik. A szomszédos országok is újabb szigorú korlátozásokat hoztak, így arra lehet következtetni, hogy nem a közeljövőben ér véget a járvány – jegyezte meg. Az elmúlt 24 órában elhunyt 283 beteg között van egy 23 éves fiatal is, akinek több súlyos alapbetegsége volt – közölte.

MTI

(Kiemelt képünk forrása: Pixabax.com)

Iratkozzon fel hírlevelünkre