Sérti-e a katolikus egyház az emberi jogokat?
Az úgynevezett reformcsoportosulások, köztük a beszédes nevű „Maria 2.0” mozgalom (rejtély, miféle javító célú update-re szorulna a boldogságos Szűzanya) nyilatkozatukban arra szólítják fel a Római Katolikus Egyházat, hogy maradéktalanul alkalmazza az alapvető emberi jogokat, ami véleményük szerint abban nyilvánulna meg, hogy nőket is pappá szentelnek, megszüntetik a cölibátust, valamint nem kívánják meg a homoszexuálisoktól a tisztaságot.
Követelésük bámulatosan egybecseng a magyarországi ateisták kívánalmaival, akik a napokban online beszélgetést tartottak a témában a sarjadzó magyarországi progresszív katolicizmus egyik jeles képviselőjével. Persze felmerülhet a kérdés, tulajdonképpen mi közük az ateistáknak a katolikus egyház katekizmusához, de szólásszabadság van, miért ne mondják, amit akarnak. Érdekesebb az, amit az egyházon belüli „Nőket a püspöki karba, homoszexuálisokat egymás ágyába!!!” mozgalom képvisel az emberi jogokra hivatkozva.
Nem tudom, nekem kicsit olyannak tűnik ez a dolog, mintha alakulna egy progresszív vegán közösség, amely a tojásevés szabadságát tűzné zászlajára, elítélve a veganizmust, amiért az akadályozza a rántotta jóízű elfogyasztásához fűződő jogokat. Hát akinek nem tetszik a rendszer, menjen Isten hírével.
Egyetlen homoszexuális és egyetlen nem házas ember sincs pisztollyal kényszerítve az önmegtartóztatásra: ez egy totálisan fakultatív meghívás, a cserébe „százannyit kap” ígéretével. Aki mégis úgy érzi, hogy alapvető jogai csorbulnak és súlyos diszkrimináció éri, átigazolhat a nyugati protestánsokhoz, ott szabad a vásár, ki lehet teljesedni akár leszbikus női püspökként is.
A hasonlat persze annyiban mindenképp sántít, hogy a veganizmussal szemben itt még csak nem is egy emberek által kitalált alternatív földi életmódról van szó, hanem egészen konkrétan egy 2000 éves keresztény egyházról. Ott pedig eleve mások egy kicsit a dimenziók, befigyel ugyanis az örök élet is.
Az evangéliumokban pedig csudamód egyáltalán nem az áll, hogy „Boldogok, akik kiélvezik az összes létező jogot és jussot, de úgy frankón, mert övék a mennyek országa”, hanem sokkal inkább az, hogy „nem veszi el tőlem senki, magam adom oda”.
Persze lehet erre mondani, hogy oké, de ebbe miért tartozik bele az, hogy nőket nem szentelnek pappá. Miért kellene a nőknek több mindenről lemondaniuk, mint a férfiaknak?? Nos, a dolgot a „lemondás” felől megközelíteni már eleve problematikus: akinek ténylegesen hivatása van (és nem ateistaként kiabál be a kispadról), az általában nem saját plébániát vagy püspöki címet akar, hanem szolgálni és szentté lenni. Erről pedig nemtől és életállapottól függetlenül senkinek nem kell lemondania – Kis és Nagy Szent Teréz, vagy éppenséggel Teréz anya se volt bíboros, mégis elég szép karriert futott be. Még ha némelyeknek fájó is elfogadni, hogy Jézus Krisztus férfi volt, a 12 apostol is férfi volt, és a mennyország kulcsai se egy transzfeministára lettek rábízva, ezek bizony a tények. És mivel Jézus Krisztusról nem feltételezhetjük, hogy nőgyűlölő volt, talán a katolikus egyház vonatkozó szabályaiba sem kellene okvetlenül a hímsovinizmus sötét rémét beleképzelni.
De persze el lehet indulni ezen az emberi jogos lejtőn is, csak félő, hogy az igen csúszós. Ha ugyanis elkezdjük az egyház tanítását az ENSZ mindenkori álláspontjához hozzáfarigcsálni, akkor a női kvótától villámgyorsan eljutunk például az „abortuszhoz való jog” problémaköréhez és a következő toporzékolási lehetőséghez.
Soha, de soha nem fog megfelelni a katolikus egyház az igazi progresszió igényeinek – vagy ha igen, akkor az már nem katolikus egyház lesz, hanem valami langyos trutymó.
Az viszont már az én vallásszabadsághoz fűződő alapvető emberi jogomat sértené. Létezünk ugyanis jó páran, akik szándékosan annak az egyháznak vagyunk tagjai, ahol a pap férfi, a tanítás pedig katolikus. Kérjük ennek szíves tudomásulvételét.
Francesca Rivafinoli
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
