Betlehemek töltik meg a Szent Péter teret

Idén is számos országból érkeztek a Vatikánba betlehemek, melyek között magyar kézművesek alkotásai is láthatók. Igaz, a koronavírus-járvány miatt ezúttal másként: szabadtéren, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában állították ki műveket.

Szokás szerint a világ mintegy harminc országából több mint száz alkotás érkezett: van közöttük művészi kidolgozású történelmi betlehem és modern feldolgozás, amelyben a gyermek Jézus a vöröskereszt sátrában születik meg a földrengés sújtotta Amatrice város romjai között. Több munka távoli országból érkezett vagy nagyon egyszerű, iskolások készítette alkotás, amely mégis ünnepi hangulatot sugároz.

Újdonságnak számít, hogy zárt terem helyett a betlehemeket a Szent Péter teret övező oszlopcsarnok egyik szárnyában állították ki. Az oszlopok között épített nyitott faházak ablakaiban láthatók az alkotások. A Vatikán a szabadtéri megoldással érte el, hogy a járványügyi korlátozások ellenére sem kellett lemondani a betlehem-kiállítást, amelyet máskülönben a múzeumok és kiállítások zárva tartása miatt nem tudtak volna megrendezni.

Magyarország az idén sem hiányzik a római betlehem-kiállításról. A korábbi évekhez hasonlóan most is a Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) által egybefogott kézművesek alkotásairól van szó.

A Vatikánban látható hét magyar betlehem között van Kurdi Csilla Betlehemi éj című műve, amely a paverpolnak nevezett dekorációs technikával készült.

Szigeti Mónika Menekülés Egyipomba című alkotása kukoricacsuhéból és fakéregből készült, különlegessége a színezett kukoricacsuhé. Kaics Julianna Szent Család című kompozíciója csuhéból és vesszőből készült. Harsányi Tiborné Betlehem a Szent Családdal és a három királlyal alkotása szalmából készült fonással.

Garamvölgyi Adrienn egy fakereszten ábrázolta Jézus születési jelenetét csuhé figurákkal. Gelencsér Julianna  A Szent Családot pásztorok látogatják művéhez terméseket is felhasznált. Czupp Pál Megyei Prima-díjas fafaragó népi iparművész A Szent Család megpihen című műve diófából és vadkörte fából készült. A művész fakéregbe helyezte el Mária, Jézus és József alakját. A kiállítás, amelynek idén Ukrajna a díszvendége, január 10-ig látható.

A tavalyi betlehem-kiállításnak Magyarország volt a díszvendége az eredetileg 2020 szeptemberére kitűzött Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A kiállítást tavaly Ferenc pápa az első látogatók között kereste fel.

(MTI)

Magyarország a “100 betlehem” című vatikáni kiállítás díszvendége

Kis Jézus születik, és sehol egy istálló?