Olyan nemzeti, hogy a Facebook is tiltja: Elrabolt Hungária

Kicsit olyan, mintha konzervatív keretek között feltalálták volna az időutazást. Ez volt az első benyomásom, mikor lapozgatni kezdtem az Elrabolt Hungária című kötetet. Balázs D. Attila és Pataki Tamás látszólag egyszerű, de megvalósításában mindenképpen komoly háttérmunkát igénylő ötletet találtak ki: azzal mutatják be a boldog békeidőket, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó pár évét, hogy korabeli képeslapokat vesznek alapul, sajátos, jellemző helyszínekkel, a Wenckheim-fürdőtől Fogarasig, Resicabányától Háromszékig.
Az elrabolt Hungáriát és mindent, ami ehhez a kis csodaországhoz tartozott, hegyekkel-völgyekkel, építészeti műremekekkel, derék, az országot hazájuknak tekintő emberekig.

Egy-egy lapon egy képeslap és az abból kibontott gondolatok, érzelmek, érdekes sztorik, elmélkedések. Arról, ami történt, ami a miénk volt. Egy világról, amelyet mára talán elképzelni sem tudunk. Mert kétségtelen, hogy sem akkor, sem korábban nem uralkodott ama bizonyos aranykor a monarchiában sem, de mégiscsak egységes, zárt – milyen sajnálatosan ritkán használjuk pozitív kontextusban ezt a jelzőt -, egészséges közeget alkotott. Egy olyan világot, ami nem volt olyan kalandos és mindig a pozitív végkifejlet felé tartó, mint Középfölde, de szépségében bizonnyal felért azzal.

1000 éven keresztül tartottuk, mindenkivel szemben, időnként kizárólag Isten segítségével. Nem is sikerült jogos eszközökkel elvenni tőlünk.

A kötet olvasása közben – én legalábbis így voltam vele – az ember elérzékenyül, dühbe gurul, mosolyog és büszkévé lesz, még olyan is előfordul, hogy ezek az érzelmek közel egyszerre törnek rá. Szembesülünk vele, milyen csodálatosan gazdag ország volt Magyarország, hogy aztán percről-percre döbbenjünk rá, mindez már nem a miénk, mert a világtörténelem talán legigazságtalanabb békéje, a 20 évre szóló tűzszünet megfosztott minket tőle. No, meg az akkor is lesben álló, belső felforgatók, akik úgy tudták befejezni a külső ellenségek munkáját, hogy száz és száz kilométerekre küzdöttek még hazánk katonái.

Nem azért ajánlom ezt a könyvet minden nemzeti érzelmű honfitársamnak, mert jól felhúzhatja magát, ezért igazán kár volna, ahhoz elég elolvasni a napi heccsajtót is. Az Elrabolt Hungária mívesen kivitelezve, eddig még alig-alig – vagy sokak számára egyáltalán – nem olvasható információkkal és gyönyörű képekkel mutat be egy jobb, igazabb korszakot. Az pedig csak emeli a könyv nívóját, hogy amint azt a könyv egyik szerzőjétől, Pataki Tamástól megtudtam, a Facebook módszeresen cenzúrázza a könyv hirdetéseit, nem engedi azokat eljutni az emberekhez, az egyszerűbb megoldás felé hajolva önmagában reklámot feladni sem lehet a kötettel kapcsolatban.

Ha más nem is, akkor ez a legbiztosabb, modern jele annak, hogy érdemes beszerezni a két alkotó munkáját.

Az Elrabolt Hungária adomány felajánlása esetén megrendelhető a kötet hivatalos oldaláról vagy a Patrióták honlapjáról. Itt a karácsony, ajándékozzunk hazafias módon!

Balázs D. Attila–Pataki Tamás: Elrabolt Hungária. Patrióták, 2020, Budapest.