Homo-promo kicsiknek – Udvaros Dorottyáéktól
Valamikor a hatvanas évek elején, a televízió hőskorában még nem a jól ismert macis esti mese járta. Bábfilmekre, rajzfilmekre kicsit várni kellett. Mese viszont volt, amolyan puritán változatban: egy-egy bemondó olvasott fel kamera előtt az ágyba készülődő apróságoknak.
A legenda mindössze egyetlen „erotikus” csattanóról tud az említett korszakból: amikor a szép emlékű Varga József adta elő az aktuális esti mesét. Az elején nem volt gond, sőt! A folytatás során, a későbbi Parabola legendás műsorvezetője szemrebbenés nélkül olvasta, hogy „…én vagyok a fecskemama és itt ülök a tojásaimon!”
A stáb visítva röhögött az üvegfal mögött, a mese végeztével – adáson kívül – pedig az anekdota szerint csatlakozott a nyerítve vihogókhoz Varga is… Akkoriban még ennyi fért bele, az is véletlenül.
Azokban az intoleráns időkben még nem létezett homoszexuális propagandával korszerűsített mesekönyv ovisoknak, illetve nehezen tudom elképzelni, hogy Mensáros László, Tolnay Klári, Törőcsik Mari, Ruttkai Éva, Páger Antal, Őze Lajos, Almási Éva, Sinkovits Imre, Márkus László, Gobbi Hilda, vagy Antal Imre szájára vett volna egy ilyen ördögi ökörséget.
Tordy Gézától és Darvas Ivántól például nagyon sok, már híres pályatársa próbálta eltanulni, hogyan kell olyan hihetetlen eleganciával leülni egy karosszékbe, ahogy ők teszik…
Igaz, a fenti nevek az „absolute spitzenklasse”-kategóriát képviselik most és mindörökké, ám ne gondolja senki, hogy ezt a névsort a nosztalgia szülte. Terjedelmes volt az A-válogatott a világot jelentő deszkákon. Nemcsak azért, mert színészzsenik voltak, hanem azért is, ahogyan zseniálisak voltak. Sinkovits nem átallott kiszólni a darabból a nézőtéren rendetlenkedő gimnazista bérletesekre…, és egyből csend lett, rend lett.
Ezek a nevek – és még jó néhány – a magyar színművészet eposzát alkotják.
Kitűnni „politikával” nem lehetett, legfeljebb eltűnni. Vita nincs.
A rendszerváltásig többet nyomott a latba a tehetség. Nem a rendszer érdeme volt. Az viszont a mostani rendszer kétes dicsősége, hogy bárki csinálhat filmet, ha hozza rá a pénzt. Ha pedig nincs elég pénze, ott van neki az internet. Immár nincs szükség sem pénzre, sem tehetségre, csak egy laptopra.
A feltűnés is garantált, ha netán valaki térden állva, meztelenül szavalja el József Attila bármelyik versét. Az sem baj, ha rosszul. Lesz lájkolás, bőven. Maradandó dicsőség? – aligha.
A B-válogatottra fütyülök, Udvaros Dorottyát viszont nem értem. Miért kellett pályafutása „i”-betűjére ezt a pontot feltennie? Mi szüksége volt arra, hogy egy, a társadalom bőséges többségének idegeit borzoló, gyerekeket célzó bődületből felolvasson?
Udvaros Dorottya évtizedekig része volt egy nagy-nagy Meseországnak, annak a Meseországnak, amelyikben Thália is lakik,
és ahol senki jóízlésű szereplőnek nem jutott volna eszébe, hogy homo-propagandát reklámozzon, és egy megrontással felérő, ún. „mesekönyvből” tolja a show-t – kisgyerekeknek. Szerintem most sokunk lelkéből kimesélte magát. Kár.
Mészáros József
A szerző további írásai itt érhetők el
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
