A tét az Európai Unió jövője is volt

A Lengyelország brüsszeli uniós képviseletén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Tanács csúcsértekezletén megállapodás született az unió hosszútávú költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról.

A kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta, az elért eredményeknek nagyobb horizontja van, mégpedig az Európai Unió egységének megvédése. A megállapodás jó eredményt jelent Európa jövője szempontjából, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió csak nemzetek közösségként tud működni – emelte ki Orbán Viktor.

Szavai szerint a vita nem csak a jogállamisági mechanizmus körül folyt, tétje az Európai Unió jövője volt. A megállapodás egyértelművé tette azt is, hogy az Európai Unió a nemzetek és az államok közösségét és szövetségét jelenti.

„Elvégeztük a feladatunkat legjobb tudásunk szerint, most a nemzeti parlamentek feladata, hogy megvitassák és elfogadják azt, amit elértünk” – fogalmazott.


Hirdetés

Aláhúzta, a megállapodás az európai szerződések védelmét jelenti, a mechanizmust nem lehet politika célokra használni.

Kiemelte annak jelentőségét is, hogy a csütörtökön elért megállapodást csak a tagállami vezetők egyhangúsága mellett lehet megváltoztatni.

Elmondta, azt is, hogy a vétó nem a politikai törekvések kifejezésének eszköze, hanem az európai szerződésekben rögzített törvényes és jogos eszköz. Orbán Viktor azt is közölte, Magyarország élni fog azzal a jogával, hogy a jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet az Európai Unió Bírósága elé viszi annak megállapítására, hogy összefér-e az uniós joggal.

„Szeretem az országomat, szeretem a népét, s ha bármilyen eredményt érünk el, az csak annak köszönhető, hogy motiváltak vagyunk és céltudatosak” – fogalmazott.

A magyar egy nagyszerű nép, amely megérdemli, hogy tisztességesen bánjanak vele

– tette hozzá Orbán Viktor.

Mateusz Morawiecki az elért eredményről azt mondta, az a visegrádi négyek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) közös munkáját dicséri, és a lojalitás egyértelmű jelzését küldi a visegrádiak mellett minden európai partner számára.

Kiemelte, a megállapodás erősebb jogi garanciákat biztosít a jogállamisági mechanizmust illetően, mint a javaslat két héttel ezelőtti változata a nehéz és feszültséggel terhelt tárgyalásokat megelőzően.

A lengyel miniszterelnök megerősítette, Lengyelország követi Magyarországot a tekintetben, hogy az uniós bíróság véleményét kéri a mechanizmus európai szerződéssekkel való összeférhetőségét illetően.

Közölte, hogy még nem döntötték el, hogy a keresetet külön, vagy együtt nyújtja-e be a két ország.

„Jogunk van ehhez, így fogunk tenni” – tette hozzá Morawiecki.

A csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón megállapodás született az Európai Unió következő többéves költségvetésről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, valamint az uniós kifizetésekhez kötött jogállamisági mechanizmusról.

Információk szerint a huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás a rendelethez olyan záradékot csatol, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő sajtótájékoztatója az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcsértekezletét követően Brüsszelben 2020. december 10-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

'Fel a tetejéhez' gomb