Rendhagyó adventi kalendáriumok

Újszerű adventi kalendáriumok, amelyek nem csokoládéval tömik a gyerekeket, hanem szellemi muníciót kínálnak nekik a karácsonyváró időszakra.

A 2020-as év minden szempontból rendhagyó. Maszkban éljük a mindennapjainkat, alig találkozunk a szeretteinkkel, barátainkkal, otthonról dolgozunk, online vásárolunk – beszűkültek a lehetőségeink.

Néhány ablak viszont éppen most nyílik ki előttünk. Az online tér rengeteg, soha nem várt újdonságot tartogat a számunkra. Itt lehet lemérni igazán, hogy mennyire leleményesek vagyunk mi emberek. Mint a víz, amely mindig utat tör magának, bármi is álljon elébe. Az egész folyamat akkor indult útjára, amikor a koronavírus első, tavaszi időszakában nem mehettünk el sehova, így jobb híján a világ költözött a szobánkba. Virtuálisan vásároltunk, tornáztunk, tanultunk, még színházba és koncertre is lehetett járni a világhálón. No persze nem olyan elegáns ruhában, mint normál esetben tettük volna, de ez most másodlagos. Tény, hogy bár megváltozott, mégis színesedett az életünk. A tél beköszöntével és a vírus újbóli térnyerésével ez a folyamat újra erősödni látszik.

Miért írtam le mindezt? Mert egészen újszerű adventi kalendárium ötletek jöttek velem szembe az éterben. Ezek is, mint az életünk mostanában, rendhagyóak. Nem csokoládéval szeretnék tömni a gyereket az ablakok kinyitásakor, vagy újabb, felesleges játékkal elhalmozni őket, hanem szellemi muníciót kínálnak nekik az adventi időszakra. Melyre, valljuk be őszintén, ebben a bizonytalan helyzetben, zaklatott lelkiállapotban nemcsak nekik, hanem nekünk is szükségünk van. Kettő különlegességre hadd hívjam fel a kedves olvasók figyelmét!

A Csúcstámadás Tehetséggondozó- és Fejlesztő Központ egy Adventi Mesés Naptárral készül az örömteli várakozás időszakára. A virtuális kötetben, a napok múlásával egy angyalka meséi visznek minket egyre közelebb a betlehemi istállóhoz és Krisztus születéséhez. A 24 mese igazi lélekmelengető olvasmány. A mesefolyam szívhez szóló történetei modern, mai nyelvezettel szólnak az olvasókhoz, ahogy közeledünk a karácsonyhoz, egyre mélyebb mondanivalóval átitatva. Az elektronikus formában letölthető gyűjtemény meséi adventhez, a karácsonyváráshoz és a keresztények legfontosabb ünnepéhez, Jézus Krisztus megszületéséhez kapcsolódnak.

Szarka Tamás adventi naptára (A kép forrása Szarka Tamás Facebook-oldala)

Hasonlóan tartalmas és lelket simogató meglepetéssel készült az adventi időszakra Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző, költő. Az unikális naptár a művész 24 saját alkotását tartalmazza, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt lelki feltöltődést jelent. Az ablakok verseket, novellákat és dalokat rejtenek – pár percnyi örömöt, meghittséget.

Az adventi várakozás időszaka idén biztosan más lesz, mint korábban. A lelkünket átjárja a bizonytalanság, hiányoznak a szeretteinkkel közösen eltöltött pillanatok, aggódunk az ünnepi események miatt, tele vagyunk kérdésekkel. Mégis: próbáljunk ebben a forgatagban egy kicsit megállni, elcsendesedni, ünneplőbe öltöztetni a szívünket, hogy méltó módon ünnepelhessük december 24-én Jézus Krisztus világra jöttét!

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Húazannyát, mindjárt itt a karácsony! – pedig még nem

Kiemelt képünk forrása: Pixabay