A román Trianon-ünnep sértés minden magyarnak

A nemzetpolitikai államtitkár úgy fogalmazott:

a szerdán kihirdetett romániai törvény, amelynek értelmében a trianoni békeszerződés évfordulója a jövőben hivatalos ünnepnappá válik Romániában, mélységesen sértő nemcsak az erdélyi, hanem az összmagyarságnak.

Megdöbbentő és elszomorító, hogy egy világjárvány kellős közepén egy EU-s tagállam azzal van elfoglalva, hogy olyan törvényt hozzon, amely „sárba tiporja a területén élő legnagyobb nemzeti közösség jogait” – tudatta Potápi Árpád János.

Kiemelte:


Hirdetés

egy nemzeti közösség tagjait arra kényszeríteni, hogy megünnepeljék a saját történelmük leggyászosabb napját, nemcsak nem EU-konform, hanem egyben „óriási tiszteletlenség is” a közösség tagjaival szemben.

Ez a lépés semmi másra nem jó – tette hozzá az államtitkár -, mint felesleges ellentétek szítására az ország területén élő nemzetiségek között.

A szerdán kihirdetett jogszabály szerint ezen a napon – június 4-én – a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és ehhez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön  Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Önkormányzati választások Ukrajnában – magyar vonatkozások az új adminisztratív-területi rendszerben címmel rendezett sajtónyilvános konferencián Budapesten, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. székházában 2020. október 27-én. MTI/Soós Lajos

'Fel a tetejéhez' gomb