Kásler: a szabályok betartása döntő hatással lesz a koronavírus-fertőzés terjedésére

A napokban hozott járványügyi szabályok betartása döntő hatással lesz a koronavírus-fertőzés terjedésére, és ha az emberek valóban betartják őket, a kedvező eredményeket néhány héten belül tapasztalni fogjuk - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Leszögezte, hogy a kormány minden szükséges intézkedést meghozott. Egyetértett azzal, hogy szabályok betartására vonatkozó első tapasztalatok kedvezőek.

Kásler Miklós elmondta, hogy tavasszal, a járvány kezdetén Magyarország stratégiája az volt, hogy amíg lehetett, az országhatárokon feltartotta a vírus behurcolásának a lehetőséget, utána izolálta a fertőzötteket, és „ez vezetett ahhoz a rendkívüli eredményességhez, amivel az első hullámot ki tudtuk védekezni”.

Július végén a vírus görbéje teljesen ellaposodott, és hosszú ideig egy-két tucat volt a napi fertőzésszám. Ezért lehetett liberalizálni a szabályozást, ám a külföldi nyaralások után az itthoninál fertőzöttebb területekről ismét behurcolták a vírust – fejtette ki. Az emberek fegyelmezettsége enyhült, ezért kellett most lényegesen szigorúbb intézkedéseket kellett hozni.

Kijelentette:

„Felelősséggel azt tudjuk mondani, hogy a mostani számítások szerint körülbelül a december hatodika, tizedike közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma. Összesen 26-28 ezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezerötszáz intenzív ágyra.” Ezt ebben az időszakban a magyar egészségügy tudja biztosítani

– tette hozzá.

A kormány eddig hetvenhét kórházat jelölt ki a Covid-betegek kezelésére, az összes NEAK-finanszírozott ágyaik negyven százalékáig. Ennyit kell előkészíteni arra, hogy tudják fogadni a betegeket, míg az összes ágy hét százalékát kell intenzív ellátáshoz előkészíteni, ahol, ha szükséges, lélegeztetést is biztosítani kell – szögezte le.

A tervezhető műtétek elhalasztásáról Kásler Miklós azt mondta, ezzel tehermentesíteni lehet az intenzív orvosokat és az asszisztenseiket a rutinfeladatok egy része alól, és be lehet vonni őket a rászoruló fertőzöttek ellátásába.

A vírus elleni vakcina kifejlesztéséről a miniszter kijelentette, hogy rendkívül szigorú eljárásrendet kell betartani. Száz feletti a vakcinafejlesztési kísérletek száma, és ezek közül körülbelül tíz elég előrehaladott állapotban van. Mint mondta, nagy a valószínűsége annak, hogy belátható időn belül elindulhat egy biztosan hatásos vakcina gyártása és forgalmazása, olyané, amelynek nincs szövődménye. Hozzátette, hogy „ameddig ezek a körülmények nem teljesülnek, Magyarországon biztos, hogy nem fogjuk a vakcinákat használni”.

“Ha hatásos vakcinációt tudunk megfelelő mennyiségben biztosítani, akkor a járvány megfékezhető, és a fertőzöttek száma jelentősen csökkenni fog”

– hangoztatta az emberi erőforrások minisztere.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az iskolai tankönyvkiszállításról és a köznevelési intézmények járványügyi protokolljáról tartott sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében 2020. augusztus 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre