A mesét hallgató gyerek azonosul a főszereplővel – figyelmeztet az LMBTQ-mesekönyvvel kapcsolatban a pasztorálpszichológus
A mi családunk életébe is ,,szertartásként” épült be, hogy elalvás előtt mesét olvasunk gyermekeinknek, az ,,álomvilágot” mesevilágba helyeztük. A kicsik számára a mesei történet, amit a szülővel együtt átélnek, a későbbiekben is nagyon hasznos élmény lesz, egészen más minőségű felnőttek lehetnek – nyilatkozza az interjúban Makkai László atya. Úgy fogalmaz: túl azon, hogy az édesanyával, az édesapával közös meseolvasás „önmagában egyfajta immunerősítő terápia”, mesehallgatás közben a gyerek a képzelőerejét használva belehelyezkedik a főszereplő vagy más, számára szimpatikus figura szerepébe. A hétfejű sárkány – emeli ki a pasztorálpszichológus atya – nem azért szerepel a mesében, hogy azzal a gyereket riogassuk, hanem mert azt a szegénylegény vagy a legkisebb királyfi le tudja győzni, és így hős lesz belőle.
Miután a mesét hallgató gyerek azonosul a főszereplővel, felnőttként is tud küzdeni a „sárkányaival” – gondjaival, nehézségeivel, kríziseivel.
A szakember felidéz egy amerikai kísérletet, amelyben olyan gyerekeket vizsgáltak, akik megélték a szülőkkel a meseolvasást, és olyanokat, akik ehelyett tévét néztek órákon át. Az eredmény egyértelmű volt: minden területen sokkal jobban teljesítettek a mesét hallgató gyerekek – logikus gondolkodásuk fejlettebb volt, érzelmileg stabilabbak és megküzdési mechanizmusaikban gazdagabbak voltak, mint a másik csoport tagjai.
Tévénézéskor nem tudja a gyerek átélni azokat az izgalmakat, amiket a meseolvasáskor, mert a képernyőn át ezek az izgalmak, impulzusok direktben jönnek, a gyerek ,,megképesítve” kapja mindazt, amit el kellene képzelnie, vagy a fantáziavilágában tovább kellene gondolnia – részletezi Makkai László, aki szerint az, hogy az ember gyerekkorában „harcolt” a hétfejű sárkánnyal, a boszorkánnyal, egyfajta megküzdési mechanizmust kínál a felnőtt életére, egészséges személyiséget alakítva ki. Kisiskolás korban pedig a gyermek előtt áll a mesékből a példa, hogy a királyfi, a szegénylegény, vagy a csillagszemű juhász milyen bölcs volt, esetleg hogyan lett belőle győztes, aki elnyerte a királykisasszony kezét, meg a fele királyságot…
Az elhíresült LMBTQ-s „ál-mesekönyvvel” kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva Makkai László úgy fogalmaz:
annak szakmai kritikáját illetően egyet kell érteni dr. Bagdy Emőke szakpszichológusssal.
„A pedagógia (…) kezelni tudja azokat a gyerekeket, akik magatartászavarral küszködnek, vagy részképesség-problémák miatt kell őket esetleg fejleszteni. (…) Az óvodapedagógusok is ismerik ezeket a módszertanokat, a gyermeklélektan alapjait. Egy ilyen ál-mesekönyv távol áll ezektől a komoly szakmai kompetenciáktól, de nem is ez volt a célja ennek a kiadványnak” – hívja fel a figyelmet.
„Fájdalmas megélni, hogy mesekönyvbe rejtve természetellenes, nem normális ideológiák jelennek meg, amelyek ráadásul teljesen kívül esnek a gyermekek érdeklődési körén” – fogalmaz az interjúban Makkai László atya, kifejezve abbéli aggodalmát is, hogy ez a „mese” elbizonytalanítja, megzavarja, vagy éppen a pszichoszexuális fejlődését akadályozza a gyermeknek – vagyis „mindenképpen rosszat tesz”.
Felteszi a kérdést: belegondoltunk-e mindennek a következményeibe, abba, hogy „hány gyerek lesz szorongó, bizonytalan, kiszolgáltatott a felnőttek magatartása miatt?”
Kozéki Bélát idézve – miszerint fából vaskarika az a liberalizmus, mely azt sem tudja tolerálni, hogy a másik nem liberális – az interjúalany kijelenti:
„Ennyi jár nekünk, hogy tolerálják a nem liberális véleményünket… is!”
A teljes beszélgetés alapján készült cikk az Új Misszió folyóirat 2020 novemberi számában olvasható.
A fenti videóban a beszélgetés egy részlete hallható – az illusztrációs képsorok Budapesten, a Janikovszky Éva parkban készültek. Forrás: Új Misszió
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
