Gubík László: Trump módszere elegánsabb, mint a szélsőbalé

A Trump csapat a Supreme Court bíráival intézi az eredmények felülvizsgálatát – írta Facebook-oldalán Gubík László azt követően, hogy szombaton kiderült: a demokrata párti Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást, amire válaszul az eddig regnáló republikánus Donald Trump kampánystábja bejelentette: már hétfőn megindítják a bírósági eljárásokat.

Érvelésük szerint „az amerikai nép becsületes választást érdemel, ami azt jelenti, hogy a jogszerű szavazatokat mind meg kell számolni, a törvénytelenül leadott voksokat pedig nem”.

Gubík rámutatott: míg Trump a bíróságon támadja meg a választások eredményét, „a haladók ugyanezt a BLM utcai terrorcsapataival tennék.”

A felvidéki politikus a borítékolható vitákkal kapcsolatban úgy fogalmazott:


Hirdetés

„a pereskedő Amerika még mindig civilizáltabb képet fest a lángoló autók, kifosztott kirakatok és meglincselt rendőrök Amerikájánál”.

Mint azt korábban megírtuk: egyre több jel mutat arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban kedden lezajlott elnökválasztás során komoly csalások történtek, amelyek a baloldal jelöltjét segíthették győzelemre. 

 

Az amerikai elnökválasztásról szóló valamennyi  cikkünket ide kattintva tallózhatja. 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Választási botrány körvonalazódik Amerikában, több városban tüntettek Trump hívei és bírálói is

Választási botrány körvonalazódik Amerikában, több városban tüntettek Trump hívei és bírálói is

Kiemelt képünkön: Donald Trump amerikai elnök, miután Amy Coney Barrett konzervatív alkotmánybíró letette hivatali esküjét a washingtoni Fehér Házban 2020. október 26-án. Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos/Ken Cedeno

'Fel a tetejéhez' gomb