Ön hány bifób hétévest ismer?
Most, hogy Olaszországban büntetett előéletű radikális migránsok grasszálnak fel-alá szabadon, miközben a koronavírusos halálozások száma is megugrott, az olasz képviselőház megtárgyalta és meg is szavazta az ilyen helyzetekben legsürgetőbb és legrelevánsabb intézkedést: ha a szenátus is rábólint, mostantól május 17. minden évben a homofóbia, a leszbofóbia, a bifóbia és a transzfóbia elleni nemzeti nap lesz, amelynek keretében az oktatás minden szintjén, a kisiskolás nebulókra is kiterjedően előadásokra és rendezvényekre kerül sor LMBT-témákban. Volt ugyan egy módosító indítvány, amely szerint a gyerekek ilyesféle érzékenyítő előadásokon való részvételét talán szülői beleegyezéshez kellene kötni, de ezt egy könnyed mozdulattal lesöpörték az asztalról.
Mármost tegye föl a kezét, aki látott már bifób hétévest!
Nekem legalábbis a kezdeményezés a „NE gondolj egy rózsaszín elefántra!” felszólítást juttatja eszembe, amikor az ember, aki – Isten látja lelkét – még életében soha, de még véletlenül se gondolt rózsaszín ormányosokra, egyszeriben a figyelmeztetés hatására képtelen lesz nem maga elé képzelni egy csinos rózsaszín elefántot, ahogy ott vonul a szavannán. Hasonlóképpen ül a kis Peppe egy szép tavaszi napon a vidám gyermekrajzokkal (ház, virág, kisautó, mamma) dekorált tanteremben valahol Campobasso környékén egy kis faluban, már épp ki tudja betűzni, hogy „Gubanc csontot rág, Évi pedig leckét ír” – erre bejön az iskolába egy néni(?), és elkezdi neki magyarázni, hogy a homó ugyanolyan jó, mint a heteró, és naná, hogy a transszal sincs semmi gond, nem beszélve a biről; sose csúfold, jegyezd meg jól, sose csúfold a biszexuális kispajtásodat. Hát Peppe legyen a talpán, aki ezek után nem vizslatja végig kis osztálytársait, fürkészve, ki lehet itt vajon biszexuális, bármit jelentsen is az.
Mert lehet, hogy valamiről végzetesen lemaradtam, de nekem úgy rémlik, a nemi orientáció olyasvalami, ami miatt (érthető okokból) nemigen szokás zsigerileg csúfolkodni alsóban.
Fúj lányok – fúj fiúk, kábé ez a maximum, de a legkegyetlenebb kiközösítések inkább a „dagi”, „stréber”, „Rééka-bééka” vonalon mozognak. Ennek ellenére nem ismert, hogy meghirdették volna például a méretizmus elleni nemzeti napot is, amikor a kövérek csúfolása és kirekesztése ellen lépnének fel mindenféle interaktív előadásokkal – különös tekintettel arra, hogy az olasz gyerekek egynegyede túlsúlyos, így az ezzel kapcsolatos diszkrimináció és frusztráció vélelmezhetően felülmúlja a transzneműek sérelmére elkövetett iskolai megkülönböztetést.
Persze az is tény, hogy amennyiben minden lehetséges fóbiával és ellenérzéssel szemben egy-egy nemzeti nappal küzdene az állam, hamar betelne a kalendárium. Ezért
érzékenyítő projektnapok helyett talán egyszerűbb lenne megmaradni a jó öreg hittan- és etikaoktatásnál; akinek ugyanis készségszinten megy a felebarátok elfogadása, valamint a személy és tettei közötti különbségtétel, az simán alkalmazni fogja ezt a know-how-t
akkor is, ha az adott felebarát történetesen nem heteró – akkor meg ugye minek külön érzékenyítés. Kivéve természetesen, ha a fő cél valójában messze nem a diszkrimináció megelőzése, hanem a genderideológia iskolai propagálása.
Az új jogszabályt egyébként egy LMBT-aktivista baloldali politikus terjesztette elő – izgatottan várom a lengyel katolikusok politikára gyakorolt befolyása felett háborgó progresszívek tiltakozását amiatt, hogy jelen esetben a Pride mozgalom egy képviselője kényszeríti rá egy egész országra a társadalmi nemekkel kapcsolatos meggyőződését.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.
Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Pixabay.com
