Emelkedett a bécsi terrortámadás halálos áldozatainak száma

A bécsi terrortámadás egyik kórházban ápolt civil sérültje, egy 40 és 50 év közötti nő életét veszítette, ezzel négyre nőtt a merénylet civil áldozatainak száma – közölte kedd reggel az osztrák belügyminiszter. A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimpatizánsa volt. Cikkünk folyamatosan frissül.

Karl Nehammer a merénylet gyors felderítését ígérte sajtóértekezletén, és részvétét nyilvánította az agyonlőtt civil áldozatok – két férfi és két nő – hozzátartozóinak. Egy merénylőt a rendőrök agyonlőttek. Harald Sörös belügyi szóvivő szerint a hatóságok legfeljebb négy elkövetőt feltételeznek, és a nyomozás teljes erővel folytatódik.

A belügyminiszter szerint a terrortámadás „teljességgel alkalmatlan” próbálkozás volt az osztrák „demokratikus társadalom” megrengetésére – hangsúlyozta Nehammer. Bécsben ezer rendőrt mozgósítottak, alsó-ausztriai és burgenlandi rendőröket is a fővárosba vezényeltek. A belváros ismét elérhető a közösségi közlekedési eszközökkel.

A hatóságok azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék el a belvárost. – Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető – jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter. Elmondta, hogy a lelőtt merénylőn nem robbanóöv volt, hanem csak az utánzata.

Nehammer arra kérte Bécs lakosait, hogy lehetőleg maradjanak otthon, és mindenképp kerüljék a belvárost. Hozzátette, hogy több városrészt lezártak, és kedden az iskola sem lesz kötelező. Megerősítik az ország határainak ellenőrzését is.

– Ez volt hosszú évek óta a legnehezebb nap Ausztria számára – fogalmazott.

Terrortámadás történt Bécs belvárosában

Az ORF osztrák közszolgálati adó friss tudósítása szerint többen is hazaindultak azok közül, akik a lövöldözés miatt valamelyik belvárosi bárban vagy étteremben ragadtak. Egy környékbeli hotel pedig felajánlotta, hogy az érintettek ingyen megszállhatnak ott hétfő éjszaka.

A híradásokban kiemelték, hogy most éjféltől egy hónapra bezárnak a vendéglátóhelyek Ausztriában, és sokan még ki akarták használni a lehetőséget egy utolsó italra vagy vacsorára.

A támadás hétfőn este nyolc órakor vette kezdetét a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén, az imaházban ekkor nem voltak emberek, így egyelőre nem tudni, hogy ez volt-e a célpont. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek.

A pontos indítékuk még nem ismert, a hatóságok azonban terrortámadásként kezelik a történteket.

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy az Iszlám Államhoz köthető a hétfő esti bécsi merénylet. A szakértő kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a támadás része lehet a franciaországi merényletsorozatnak.

A jól előkészített terrortámadás célja az volt, hogy minél nagyobb pánikot és veszteséget okozzon, de az osztrák hatóságok azonnali beavatkozása megakadályozta, hogy tovább folytassák a merényletet, és még több embert megsebesítsenek – tette hozzá. Szerinte az osztrákok számítottak rá, és fel voltak készülve arra, hogy Bécsben történni fog valami, mert egyrészt voltak fenyegetések, másrészt rengeteg szélsőséges iszlamista tartózkodik Ausztriában.

– A civilizáció és a barbárság küzdelmének vagyunk szemtanúi – hangsúlyozta a bécsi terrortámadásra reagáló beszédében Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden. Kurz óva intett a társadalmi szakadástól. A kancellár szerint a történtek nem a keresztények és a muszlimok, vagy Ausztria és a migránsok összeütközéséről szólnak. – Sokkal inkább azok között zajlik küzdelem, akik hisznek a békében és akik háborút akarnak – vélekedett. Megjegyezte: a vallás és a származás nem indokolhatja a gyűlöletet. Hozzátette: az ellenség az iszlamista szélsőségesség, nem a muszlimok. – Sohasem felejtjük el a tegnap este áldozatait, és közösen megvédjük alapértékeinket – szögezte le, hozzátéve, hogy egy idősebb férfi, egy idősebb nő, egy fiatal férfi és egy pincérnő vesztette életét a támadásban. – Nem hagyjuk, hogy a terroristák megfélemlítsenek minket – mondta.

– Nem engedünk teret ennek a gyűlöletnek. Ha olyan szerencsések vagyunk is, hogy egy alapvetően biztonságos országban élünk, tudnunk kell, hogy a világ sajnos nem biztonságos

– mondta. – A merényletet olyanok követték el, akik gyűlölik életvitelünket és alapértékeinket – vélekedett. Egyúttal megígérte, hogy felelősségre vonják a támadás elkövetőit és kitervelőit.

(MTI)

Kapcsolódó cikkünk:

Szijjártó: Elképesztő terrorhullám tört Európára

Iratkozzon fel hírlevelünkre