A kávézók „apátsága” az Oktogonon
Ha valaki kilencven évvel ezelőtt azt mondta, hogy „megyünk az Abbáziába”, mindenki tudta, hogy nem a gyönyörű fekvésű elegáns üdülővárosra gondolt, hanem Budapest legpatinásabb és a legnépszerűbb kávézójára, amely az Oktogon téren fogadta a vendégeit.
A Sugárút (mai Andrássy út) kiépülése előtt az Oktogon helyén egy hatalmas meszesgödör állt, amely a környező építkezésekhez szükséges alapanyagokat biztosította. A gödör körül kis földszintes kereskedő házikók és viskók álltak, amelyek előtt állandóan nagy tömeg hömpölygött. Megelégelve az áldatlan vidékies állapotokat, báró Podmaniczky Frigyesnek, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának vezetőjének (akit a főváros fejlődéséért végzett elévülhetetlen munkájáért „Budapest menyasszonyának” becéztek) kezdeményezésére, az újonnan épülő Sugárút és Nagykörút kereszteződésében egy nagyszabású impozáns városi terét képzeltek el.
A tervek értelmében egy oktogonális (azaz egy nyolcszögletű) tér kialakítása volt a cél, amelynek négy oldalán négy darab – megjelenésében hasonló, de díszítettségében eltérő – háromszintes épületet kell felépíteni. Az oktogonális elrendezés egyébként a bizánci keresztény építészet egyik kedvenc térformája volt, amely Jézus hegyi beszédére és a „nyolc boldogság” mondására emlékeztette a hívőket. Ki tudja, lehet, hogy a mélyen hívő bárónak is ez volt a szándéka. 
Az elkészült Oktogon tér déli palotájának földszintjén Steuer Jónás Gyula 1888-ban nyitotta meg Abbázia nevű kávézóját. Az Abbázia név az arisztokrácia legkedveltebb adriai nyaralóhelyéről (mai neve Opatija, Horvátország) kapta a nevét, ahol a felső tízezer fényűző körülmények között töltötte a nyári hónapokat.
Az Abbázia szó olaszul és németül is apátságot jelent, amelyet nagy valószínűség szerint a Kvarner-öböl e festői helyén egykor állt bencés apátságra utal.
Érdekesség, hogy a város mai neve horvátul Opatija, amely szintén apátságot jelent. Steuer Gyula ismert volt már akkoriban a pesti kávés világban: ő volt a tulajdonosa a Múzeum körúton akkor már remekül működő Fiume Kávéháznak. A pesti nyelvek azt mesélték, hogy szinte már kávésipari engedéllyel a zsebében született. A szakmát 14 évesen a rangos bécsi Daum Kávéházban tanulta ki, ahol idővel főpincér lett. A Daum révén került Budapestre 14 év múltán, ahol 1869-ben a Duna-parti Európa Szálló kávéházának lett a főpincére, majd az ott megszerzett gyakorlati tudását felhasználva megvásárolt egy Múzeum körúti helyiséget, ahol a Fiume (mai nevén Rijeka, Horvátország) néven megnyitotta saját kávézóját 1880-ban.
Az Abbázia volt a legfényesebb kávéház a maga idejében Budapesten. A falitükröket, amelyek a Monarchiában a legnagyobbak voltak, Brüsszelből hozatták, külön vasúti kocsikat kellett készíteni számukra, és még a falakat is kibontották a beemelésükhöz. A fényűző berendezést ónixmárvány asztallapok, fényes alpakkacsillárok, marokkói szőnyegek, mediterrán jellegű növényzet tette teljessé.
Az angolmódra borotvált pincéreken szinte aranylott a libéria, mikor felszolgálták a közel ötvenfajta kávékülönlegességet. Steuer Gyula pontosan tudta, hogy lehet egy kávéház igen vonzó megjelenésében és kiszolgálásával, de igazán a forgalma az, ami meghatározza a működését. Egy kávéház rangját, hírnevét és ebből kifolyólag nagyobb forgalmát a törzsvendégek és a törzsasztalok jelentették.
Az Abbázia Kávéház valódi fellendülését az akkor igen rangosnak számító Eötvös Károly és asztaltársasága hozta meg. Eötvös Károly írta az Utazás a Balaton körül című könyvet, amely az első magyar turisztikai útikönyv és egyben kortörténeti dokumentum is. Mindemellett Eötvös volt a hatalmas vihart kavart tiszaeszlári perben a vérvád miatt perbe fogott zsidók védőügyvédje is. A vádlottak felmentését követően Eötvöst csak „Vajda” néven becéztek a kávézóban. 
A hely rendkívül népszerű lett, olyannyira, hogy a pesti szleng a Nagykörút járdáját a Rákóczi út és Andrássy út között csak egyszerűen „Abbázia partnak” becézte. A népszerűség legfőbb jele volt, hogy ugrásszerűen megnőtt a törzsasztalok száma. Volt asztaluk a Polgár című lap szerkesztőinek, a nagy példányszámú Pesti Hírlap szerkesztőinek, sőt a nagy hírű laptulajdonos Miklós Andor lapjai – Az Est Lapok, a Pesti Napló és a Magyarország – szerkesztőinek is volt törzsasztala, nevezetes volt a Purjesz-asztal, azaz Purjesz Lajos és lapja, a Világ publicistái is itt gyülekeztek estéről estére, de megfordult itt Molnár Ferenc, Bródy Sándor és Heltai Jenő is. Az „Új Magyar Pantheon” asztaltársaság tagjai voltak a kor legkiválóbb mesterei, többek között Lechner Ödön építész, Fadrusz János szobrászművész, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Csók István, Ferenczy Károly, Fényes Adolf festőművészek és még sokan mások. 
Ez a társaság azonban pár év után átköltözött a nem messze működő Japán Kávéházba. Ennek oka a legenda szerint Steuer Gyulával való összetűzés volt. A művészek ugyanis nem tudtak ellenállni a méregdrága külföldi folyóiratok képmellékleteinek, és kivágva több képnek lába kelt.
Steuer Gyula egy bélyegzőt készíttetett, és minden veszélyben forgó oldalra rápecsételtette: „Ezt a képet az Abbázia kávéházból loptam.” A művészek válasza nem maradhatott el sokáig, így az Abbázia üvegablakára ragasztotték a következő feliratot: „Ezt a házat az Abbázia drága kávéjának árából loptam”. A szakítás egyébként nem véletlen, mivel Steuer nem szegény művészeket képzelt el a kávéházába, hanem – a fenszi adriai üdülővároshoz hasonlóan – gazdag, a felső tízezerből származó művészeket, politikusokat, nemes urakat és iparmágnásokat, akik képesek voltak kifizetni az igencsak borsos árakat (a névválasztás sem volt véletlen). 
Az Abbáziát Steuer Gyula halála után 1913-ban fia, Steuer Marcell vette át, 1934-től pedig öccse, Lóránd irányította az üzletet. Folyamatosan fejlesztették, bővítették a kávéházat a kor színvonalának megfelelően. Azonban a közel ötven éven keresztül Budapest legismertebb kávézójaként üzemelő Abbázia felett viharfelhők gyülekeztek. A zsidótörvények következtében Marcell tulajdonjoga egyre csökkent a kávézóban, majd az 1944 március 19-i német megszállás után őt, több testvérét és rokonát letartóztatták és legtöbbjük a holokauszt áldozatává vált.
Budapest ostroma alatt az Abbázia is súlyos károkat szenvedett: több belövést kapott, kisebb tűz is keletkezett a konyhában gyújtogatás következtében, és ami mozdítható volt, azt a németek és a szovjetek elvitték. A koncentrációs tábort egyedül Steuer Lóránd élte túl, aki a háború után visszatért és egészen a kommunista hatalomátvételig vezette a házat, mikor is az államostás következtében egyszerűen elvették tőle. Sőt a rövidesen megkapott kitelepítési utasításnak megfelelően internálták: a nácizmus tábora után kommunista munkatáborba került, ahol 1951-ben ismeretlen körülmények között meghalt. 
Az Abbázia az 1949-es államosítás után az Éttermi és Büfé Vállalat tulajdona lett, majd névváltoztatást követően a Abbázia Étterem és Presszó néven működött a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat kezelésében. 1975-ben gyorsétteremmé alakították.
A háború után megmaradt belső díszeit leverték, értékes bútorait elkótyavetyélték és modern belsőt alakítottak ki jellegtelen boxokkal. 1985-ben az immáron snackbárkánt üzemelő helyiség tönkrement, a helyén egy hetvenszemélyes különtermet hoztak létre, amely 1992-ben bezárt. 1993-tól a K&H Bank fiókja működik az Abbázia helyén, amelynek falán csak egy egyszerű tábla emlékezteti az arra járót az egykori népszerű kávéházra és hírneves vendégeire.
Fecske Gábor László
