Tévedhet a pápa, én juszt is katolikus maradok!
Az „ex cathedra [Petri]” egy dogmatikai kifejezés, amelynek jelentése, hogy a pápa „Péter apostol tanító székéből” az egész egyházra kötelező érvényű tanítást ünnepélyesen közöl hit és erkölcs dolgában, amelyre a tévedhetetlenség vonatkozik.
Az I. Vatikáni Zsinat dogmája egyértelművé teszi, hogy „a pápa, amikor ex cathedra szól, azaz az összes keresztény legfőbb pásztora és tanítójaként legfőbb apostoli hatalmával hit és erkölcs területén egy tanítást úgy határoz meg, hogy azt az egyetemes Egyháznak el kell fogadnia, a Szent Péternek ígért isteni segítség által azzal a tévedhetetlenséggel bír, mellyel az isteni Megváltó Egyházát a hit és erkölcs dolgában ellátni akarta. Ezért a római pápa ex cathedra meghatározásai önmaguktól és nem az Egyház beleegyezéséből fakadóan reformálhatatlanok”.
Ferenc pápa a – nem mellesleg: vállaltan homoszexuális – hollywoodi rendező dokumentumfilmjében tett kijelentése, mely szerint „a homoszexuálisoknak joguk van arra, hogy családban éljenek (…) Bejegyzett élettársi kapcsolatra van szükség, hogy ily módon jogilag védettek lehessenek”, felkavarta a tévedhetetlenség dogmája körüli állóvizet is.
Világos, hogy a Szentatya nyilatkozata saját egyéni, emberi hozzáállásának – a korábbiakhoz vészesen hasonlító – lenyomata az érintett témáról, de semmiképpen sem tükrözi az egyház hivatalos tanítását a kérdésben, legfeljebb trükközi azt… Az ilyen és hasonló helyzetekben azt kell tisztáznunk, hogy az egyház feje teljes hatalommal nyilatkozik-e meg – vagy sem. Ha igen, akkor az egész egyetemes egyházat személyesíti meg. Ám
csak és kizárólag olyan tételeket mondhat ki a pápa „ex cathedra”, amelyeket az egyház előzetesen a hitében már hordozott, és a pápai kijelentéssel mindössze indokolja azok kinyilatkoztatott voltát.
Jelen esetben egészen világos a képlet. Az egyház soha nem tanított olyat, amely szembemenne a Biblia tanításával és a teremtő Isten emberre vonatkozó tervével. Márpedig a homoszexuális párok bejegyzett, jogilag védett élettársi kapcsolatának egyházi elfogadása, támogatása ilyen lenne.
Ne felejtsük el – gondolva akár saját, esendő mindennapjainkra –, hogy az egyház bűnösökből áll. Ezen nem kell csodálkozni, ha már Jézus is a vámasztal mellől hívta el némely tanítványát, hogy apostola legyen. A tizenkettő közössége sem mondható éppen pepitának: tagadó Péter, hitetlen Tamás, áruló Júdás, megfutamodó többiek, és a főpaphoz protekcióval bíró legkisebb.
Mit tehetünk egy ilyen helyzetben – felelős, katolikus keresztényként? Van, aki elkezdi szidni a „vén bolond fehér csuhást”, mások épp hogy ünnepelni kezdik, mert alátámasztani látják saját liberális nézeteit a pápaszem nélküli pápai kijelentéssel.
Az egyházban is lappangó újpogányság hívei most azt hiszik, hogy mondhatnak egy diadalmas „na ugyét”.
Azok azonban, akik hittel imádkozzák a hitvallás szavait, nem rendülnek meg a „fő” emberi tévedésén, esetleges gyengeségein. „Hiszem az egy, szent, katolikus anyaszentegyházat”; hiszem, mert rajta keresztül áradnak a szentségek a világba. Hiszek Jézus örök főpapságában az emberi gyengeségek ellenére is. Ez a hit elválaszthatatlan az egyháztól. Ahogy Sík Sándor írja:
„Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:
Hiszem és vallom, szeretem és élem,
Amit az Egyház hinni ád elébem.
Ebben a hitben élek és halok:
Katolikus vagyok.”
Ezért mindezek után egy feladatom van: hűnek maradni az egyhez, a szenthez és a katolikushoz, és imádkoznom a „test beteg tagjaiért”. Van bőven feladat! Imára fel, katolikus testvéreim! Imára fel!
Szent Péter, könyörögj érettünk!
Gável András
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
A kiemelt képünk forrása: Pixabay
