A magyarok nem kérnek az LMBTQ-érzékenyítésből

A Századvég októberi kutatásából kiderül, a magyarok többsége a hagyományos családi értékek megőrzését tartja fontosnak, kétharmaduk szerint a szexuális irányultság magánügy, senkire sem tartozik, és egyértelmű választ adtak arra a kérdésre is, hogy van-e helye a LMBTQ-féle érzékenyítésnek az óvódások és kisiskolások körében.

A hetekben megjelent, Meseország mindenkié című LMBTQ-mesekönyv intenzív folyamatokat indított el a magyar társadalomban; gyakorlatilag nem telik el úgy nap, hogy valamely sajtótermék ne foglalkozna a könyv körül kialakult szakmai vagy egyéb véleményekkel, indulatokkal. A Századvég az ügy kapcsán megkérdezte a magyar embereket a könyvről, illetve úgy általában az óvodás- és fiatalkorúak érzékenyítéséről, valamint a lassan mindent átszövő LMBTQ-életformáról – de kutatta a hagyományos, konzervatív családi értékekkel kapcsolatos attitűdöket is.

A magyar kormány 2010 óta különösen nagy figyelmet fordít a családok támogatására, érdekeik védelmére, valamint a gyermekvállalási kedv ösztönzésére. Ez a kiemelt figyelem cseppet sem véletlen, hiszen a felmérés eredményeiből is világosan kiderül, hogy a magyarok életében központi helyet foglal el a család.

A válaszadók 95 százalékának fontos a családi értékek védelme,

79 százalékuk a hagyományos családmodell és az ahhoz fűződő értékek megőrzése mellett tette le a voksát, ezen felül a többség szerint (69%) a gyermekeknek joguk van a klasszikus családi mintára.

 

kutatás családi értékek

A felmérés alapján az is kijelenthető, hogy a magyar társadalom elfogadó, toleranciára törekvő nemzet, ugyanis

többség szerint (66%) az LMBTQ-életforma elfogadható, amennyiben azt a szereplők magánügyként kezelik,

hisz a négy fal között mindenki azt csinál, amit akar. A legtöbben (63%) azzal is egyetértenek, hogy hazánkban a szexuális kisebbségek tagjai megfelelő szabadsággal rendelkeznek ahhoz, hogy saját elképzeléseik szerint élhessék az életüket, s mindössze 25 százalék emelte ki, hogy jogaikat bővíteni kellene.

A Labrisz Leszbikus Egyesült gondozásában megjelent, különböző szexuális beállítottságú szereplőket is felvonultató mesekönyvről a megkérdezettek 64 százaléka hallott már – és a válaszuk a könyvvel kapcsolatban egyértelmű.  

A döntő többség (82%) kategorikusan elutasítja, hogy az óvodás és a kisiskolás gyermekek LMBTQ- vagy transznemű főhősökről olvassanak meséket.

A megkérdezettek 91%-át aggasztja, hogy a gyermekek a különböző médiafelületeken szabadon hozzáférhetnek a sokszor messze nem az ő értelmi és érettségi szintjüknek megfelelő tartalmakhoz.  

 A fentiek tükrében pedig minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy

a magyarok többsége határozottan kiáll amellett, hogy óvni és védeni kell a gyermekek harmonikus és háborítatlan személyiségfejlődését,

és nem szabad megzavarni őket semmiféle szexuális érzékenyítéssel.

 

Forrás: Századvég

Kiemelt kép forrása: Pixabay