Egészpályás letámadás
Mai világunk nem 2020 világa. Nem a 2000-es éveké, de még csak nem is a huszadik századé. Évezredek szerves fejlődésének eredménye. Külsőségekben, eszközeiben ugyan folyamatosan változott, ahogy a felfedezések és a találmányok egyre könnyebbé tették az áruk mozgását, a kereskedelmet, a tehetősebbek számára pedig a turizmust, kelet és nyugat, észak és dél, egymástól sokszor nagyon eltérő kultúrák találkozását –
de az alapvető emberi értékek szinte változatlanok maradtak.
Az istenkeresés, a népeken belüli összetartozás és a családi kötelékek jóformán minden emberi társadalom alapját képezték, és képezik a mai napig. Nem véletlenül, hiszen minden más tevékenység, külsőség ezeket volt hivatott védeni, támogatni, fejleszteni.
Kipróbált, történelmi idők alatt érlelődött értékekről van tehát szó, amelyek az egyes emberek identitásának, önmeghatározásának alapját is adják. Ezek egészen biztosan működőképes alapok jelenkori társadalmaink számára is. Apró változtatásokra persze időről időre szükség lehet újabb felfedezések, bizonyított tudományos eredmények, a külsőségeket érintő technikai fejlődés, a klímaváltozás, vagy előre nem látható események miatt, de ezeket mindig óvatosan, a lehető legkisebb lépésekben célszerű megtenni, és időt kell adni a változtatás ellenőrzésére is, nehogy túllőjünk a célon. Ebben a kiegyensúlyozott értékrendben minden ember, a gyerektől az aggastyánig szerepet kap, megtalálja a helyét – legalábbis így volt a legutóbbi időkig. Sok esetben négy generáció élt együtt, gyerekek, szülők, nagyszülők, dédszülők.
Az értékek generációról generációra, természetes módon, a hétköznapi életben öröklődtek.
Az említett fontolva haladás, amiben benne van a változtatások hatásának ellenőrzése, illetve adott esetben azok visszavonása is, jó szándékot feltételez. Ha egy sűrű bozótos erdőben van egy kitaposott ösvény, amelyen láthatólag az előttünk járók elsöprő többsége célba ért, akkor egy csoport vezetőjeként alapesetben a járt úton kell tartanunk a ránk bízottakat. Természetesen előfordulhat, hogy egy előző napi vihar fát döntött az ösvényre, ezért azt járatlan úton vagyunk kénytelenek – nagy odafigyeléssel – kikerülni, de igyekszünk a legrövidebb kitérő után visszatérni a kipróbált, biztonságos terepre. Mit szólnának a szülők és a munkáltató egy óvónénihez, aki a rábízott gyerekeket kirándulni vinné, de nem a kiépített gyalogúton, hanem árkon-bokron keresztül, veszélyes útvonalakra kényszerítené őket, majd piszkos, sáros, szakadt, bogánccsal tönkretett ruhákban, tele kullancsokkal, fizikai sérülésekkel hozná őket haza a kirándulásból? Akár az állását is elveszíthetné a gyerekek veszélyeztetése miatt, teljesen jogosan. Még a kalandvágyó túrázók is jórészt ellenőrzött, karbantartott túraútvonalakon haladnak, megfelelően kihelyezett jelzések is segítik őket.
Így van ez a civilizációk, társadalmak, kultúrák évezredes alapértékei által kitaposott ösvényekkel, az emberi élet túraútvonalaival is. Azokon járva egészen biztosan célba érünk, még ha időnként egy-egy akadályt ki is kell kerülnünk. Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink és távoli eleink kipróbált útmutatókat hagytak ránk. Hálásak lehetünk nekik az általuk kijelölt útvonalakért, amik megóvnak minket az eltévelyedések veszélyeitől.
Ráadásul ezek az utak nem csupán biztonságosak, hanem gyönyörűek, élménygazdagok is.
Az emberek elsöprő többségének meg is felelnek. Nincs más dolgunk, csak köszönettel el kell fogadnunk, meg kell őriznünk, a változó világ újdonságaival okosan kiegészítve tovább kell adnunk a következő generációknak.
Az utóbbi időben azonban egyre növekvő durvasággal támadja ezeket az értékeket egy ideológia, amit jobb híján liberalizmusnak nevezünk, pedig épp a szabadság értékének ádáz ellensége. Ez az ideológia azt állítja magáról, hogy azon keveseket szeretné védeni, azoknak szeretne egyenjogúságot kiharcolni, akik a kitaposott ösvények, a kijelölt túraútvonalak helyett a bozótosban esve-kelve, mocskosan, sérüléseket szerezve kívánnának élni. Mert hát számunkra ugyan érthetetlen, hogy miért akarnak így élni, de végül is másoknak nem okoznak semmi rosszat, ezért el kellene fogadnunk őket a furcsaságukkal együtt. Valójában azonban ez csak egy álca – báránybőr a farkason. A liberálisok célja már régóta nem ez; ma már nem elégszenek meg azzal, hogy mi, az elsöprő többség, megyünk a kijelölt úton, határozott célunk felé, néhányan pedig letérnek az útról, és célt tévesztve, vagy kifejezetten céltalanul bolyonganak – hanem azt akarják, sőt követelik, hogy mi is őket kövessük. Le akarják szedni a túraútvonalak jelzéseit, le akarják zárni a kitaposott ösvényeket, hogy idővel újra benője azokat is a gaz.
Ez az ideológia minden évezredes értéket tagad, megsemmisítendő ellenségnek tekinti ezen értékek híveit és képviselőit, vagy akár csak egyszerű elfogadóit, tolerálóit is.
Egyetlen célja a rombolás, mégpedig a társadalmi, szellemi, erkölcsi értékek teljes lerombolása. A múltban gyökerező, máig fennálló rendet végképp eltörölni – ez lehetne a jelmondatuk. Persze volt már ilyen törekvés korábban is, de az még konkrét társadalmi csoportok ellen irányult. A jelenlegi viszont nem válogat – gyakorlatilag minden embert ellenségnek tekint. Az ideológia egyik fő követelése, az abortusz minden határon túli kiszélesítése a leggyengébbek, legkiszolgáltatottabbak elleni brutális vérengzés, minden idők legtöbb áldozattal járó népirtása.
Míg mi rettegünk a koronavírustól, mert átlépte az 1 milliót a halálos áldozatainak száma, és gyakorlatilag az egész világ vezető problémájává nőtte ki magát a járvány elleni védekezés, aközben az idei évben már több mint 33 millió magzatkorú embert végeztek ki az anyaméhben.
Minden egyes másodpercben egyet. Az ideológia követői ünnepelnek. Minden másodpercben.
Közben természetesen nem feledkeznek meg az idősekről sem. Nekik a kegyetlen kegyes halált szánják. Amit persze álcaképpen először a gyógyíthatatlan, végstádiumos és komoly fájdalmaknak vagy szenvedésnek kitett betegekre vonatkoztattak, hogy legalább a társadalom egy része számára elfogadhatónak tűnjön. Jelenleg ott tartunk, hogy Hollandiában már a 75 év felettieknek akkor is elérhetővé kívánják tenni, ha az illető teljesen egészséges. Nyilvánvaló, hogy ha elfogadnak egy ilyen törvényt, akkor előbb-utóbb a 75 év felettiekre nyomást fognak gyakorolni, hogy „éljenek” a lehetőséggel, azaz haljanak meg minél hamarabb, ne terheljék létükkel a nyugdíjkasszát és a gyerekeiket, unokáikat. Az egyetlen felelős döntés az eutanázia – hirdetik. Aztán egy idő után meg lejjebb is lehet vinni azt a korhatárt… tetszés szerinti mértékben… Mi meg pár hete még azon háborogtunk, hogy egy momentumos politikus megvonná az idősektől a szavazati jogot. Milyen nevetségesen kicsinyesek is vagyunk…
Természetesen az ideológia azokra is gondol, akik az egyre szélesebb körben alkalmazott abortusz és eutanázia ellenére mégis életben maradnak. Őket a lehető legnagyobb hatásfokú agymosáson, átnevelésen viszik keresztül, biztos ami biztos, az óvodától kezdve, hogy az ideológia leghűségesebb követői legyenek.
Először meséken, később tananyagokon keresztül érzékenyítik őket a teljes érzéketlenségre. Arra, hogy nincs jó és rossz, fiú és lány, apa és anya, barátok, család, nemzet, vallás, és egyáltalán, semmilyen közös értékrenden alapuló közösség. Csak egyének vannak, de szigorúan egyéniség nélkül. Ha ez megvalósul, az ideológia jövője teljesen biztosított. Már csak azokkal a felnőttekkel kell valamit kezdeni, akik még ideológiamentes gyerekkoruk miatt gondot okozhatnak.
Számukra Oscar-kompatibilis érzékenyítő-átnevelő filmeket, agysorvasztó tévéműsorokat és testsorvasztó kábítószereket kínálnak. Egy részük hasznos idiótaként az ideológia szolgálatába áll, a maradékot pedig kitiltják a közéletből. A kellemetlen gondolatokat száműzik a Facebook-ról, a YouTube-ról, a Google-ból, és mindenhonnan, ahol nagyobb közönséget találhatna.
A közelmúltban az istenhittel, a vallással még a tudomány mindenhatóságát állították szembe. Ez persze hamis sugalmazás volt, hiszen az istenhit tökéletesen megfér a tudománnyal, ezt számos tudós saját életével bizonyította, bizonyítja. De ennek ma már nincs is jelentősége, mert mostanra a tudományt mint értéket is a kukába dobták. Nem szolgálta ugyanis az ideológia érdekét például a biológia, amely szerint csupán két nem létezik. De olvashattunk már a matematika rasszista voltáról is.
Látható, hogy az ideológia egészpályás letámadást indított az összes hagyományos érték, a társadalom, az ember, de még a tudományos tények ellen is. Bárki, aki önálló gondolkodásra képes, beláthatja, hogy ha van is egy-egy pont a hagyományosan kialakult társadalmi viszonyokban, amin egyesek szerint lehetne javítani, vagy új idők új fejleményei miatt kiegészítésre szorul, az teljességgel lehetetlen, hogy minden, ami évezredeken át jó volt, most egyszerre csak rosszá válhatna.
Ha valaki a teljes egészet támadja, az egészen biztos, hogy nem jó szándékkal teszi, hanem a rombolás vágyával.
Adódik a kérdés, hogy mi lehet ennek a totális rombolásnak a célja. Talán több célja is van, de egyet biztosan láthatunk: a hagyományos, nemzeti alapokra épülő társadalmak felbontása, a globalizáció kiteljesítése, egyfajta világkormányzás létrehozásának gondolata már nemcsak a titkos összeesküvések homályában létezik, hanem pártok, szervezetek, kormányok sok esetben nyilvánosan felvállalt programjaiban is. Nem kell messzire mennünk, a DK például nyíltan hirdeti, hogy a nemzetek Európája helyett az Európai Egyesült Államok híve. Ezt az irányvonalat tökéletesen segítik, de önálló célokként is működhetnek a társadalom rétegeinek egymás ellen történő hergelései. A gyerekeket szembeállítják a szüleikkel, a szülőket a gyerekeikkel, a fiatalokat az idősekkel, az időseket a fiatalokkal, a férfiakat a nőkkel, a nőket a férfiakkal, sőt, mindenkit önmagával is – azáltal, hogy elbizonytalanítják különböző identitásaiban.
Indítsuk be végre az immunrendszerünket, a társadalom immunrendszerét!
Vegyük észre, hogy a támadások az alapértékeink meggyengült pontjain érnek bennünket, közösségeinket. Nem becsüljük eléggé az időseket – különben miért éreznék magukat feleslegesnek? Nem becsüljük eléggé a megfogant életeket, különben eszébe sem jutna senkinek az abortusz mint lehetőség. Nem vigyázunk eléggé a családok egységére, különben nem lenne ennyi válás. Nem becsüljük eléggé a kereszténységet, különben nem üresednének ki a templomaink.
A jó hír az, hogy mindannyian tudunk tenni a jó ügy érdekében a saját életünkben. Tudjuk javítani a viszonyunkat szüleinkkel, nagyszüleinkkel, gyermekeinkkel, unokáinkkal, közeli és távoli rokonainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel. Tudunk úgy tekinteni az életre, hogy az nem a születéssel kezdődik, hanem a fogantatással, és akkor is értékes, ha nem pontosan olyan, amilyennek elképzeltük. És tudunk több figyelmet, megbecsülést tanúsítani az idősek felé is – hogy nevetségessé váljanak némely holland törvényjavaslatok.
Lássunk hozzá!
Langó Róbert
A szerző korábbi írásai között IDE kattintva böngészhet.
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
„Valóban föltámadott!” – Szőnyi Szilárd Föltámadott a gender című könyvéről
Sex, gender, sajtos omlett – beszélgetés A melegházasságról című könyv szerzőjével
