Aki lerántja a leplet Szent Istvánról (is)
Angliai történész-professzor asszonyunk nem először serénykedik azon – miként Besenyő Pista bácsi –, hogy eligazítson bennünket azt illetően, mi hülyeség, mi nem.
Munkássága során kifejezetten termelékenynek bizonyult a kereszténységgel kapcsolatos tisztánlátásunk érdekében, sőt! Mondhatni, ez fő profilja Berend Nóra professzor-tanerőnek odaát, a csatorna túloldalán. Szerencsére jó sokat publikál magyar nyelven, így olvashattuk ködszurkáló munkáját Szent István demitizálásáról is, amelyből nagyjából megtudhattuk, hogy
a Szent Jobb – a fene tudja, kié, de Istváné aligha, mert arra még nem volt példa, hogy egy kart mumifikáljanak.
Ráadásul az írásműben az az igazság is beelőzte a sánta kutyát, miszerint államalapítónk nem a könnyebb európai beépülés kedvéért, hanem amolyan családi hatalmi bizniszből vetette fel velünk a kereszténységet.
A 2020-as ötödik osztályos béta-verziójú történelem tankönyv kapcsán aztán elszabadul az empiriokriticizmus (egymilliópicikrisztus – by M.Gy.) A professzor asszonytól megtudhattuk, hogy a leendő tankönyv tényként kezeli a Jézus életét kísérő eseményeket, téved, amikor a zsidó főpapok féltékenységét jelöli meg annak okaként, hogy Krisztust Pilátus kezére adták.
Súlyosan téved a leendő tankönyv akkor is, amikor ezt írja:
„A keresztény vallás legfőbb parancsa a szeretet Isten és embertársaink iránt.” Berend helyreteszi a szentimentális szerzőket: „Ez még teológiai szempontból sem felel meg a valóságnak…” Nem hát.
Ellenben a tankönyv kritikáját olvasó, ilyetén módon mázlista ötödikesek szikár tényekről értesülhetnek: az iszlám kifejezetten barija volt a bibliai népeknek, egyáltalán nem terjesztették erőszakkal; igaz – egészít ki Berend Nóra –, az oszmán népek által elfoglalt baráti országok lakóinak előnyös volt az iszlám hitre való áttérés.
Mondjuk nem vágták le a fejüket. Esetleg tíz százalékkal olcsóbban tankolhattak a lóba.
Egy szó mint száz, a professzor teljes joggal állapítja meg, hogy az új tankönyv borzasztóan túlspilázza a kereszténységet, meg még történelmi tényként is kezeli a kapcsolódó mendemondákat. Nos, nézzük, mit ír a tankönyv: „…Valóban Isten fia volt Jézus? Erre a kérdésre nem a történelem-könyvnek kell választ adni. Ez hit kérdése, erről mindenki maga dönt”.
Egyébként Berend Nóra szerint gyanús, hogy az egyházat Pál apostol alapította egy szektából, és nem Jézus, bebebeee…
Van itt más is, elvtikéim: az őstörténet. Jaj. Na, ez aztán végleg kiborította a cambridge-i szakembert. Már ennél a mondatnál fix, hogy be kellett vennie egy nullaötös Xanaxot:
„Szinte mindegyik népnek van eredetmondája, amely a nép történelmének kezdetéről szól színesen, meseszerűen. Ez természetes is, hiszen a sok ezer évvel ezelőtt történt eseményekről nincsenek írásos források. Mondai hagyományok őrzik a legrégibb idők emlékét. (…) Egy nép legrégebbi múltját mondák, mítoszok őrzik.”
Egy frászt! – sújt le Berend Nóra. A mondák nem őriznek semmit, hanem saját korukban valamilyen célok elérése érdekében, amolyan bizniszként írták őket.
Naugye.
Szomorú, hogy terjedelmi okokból nem részletezhetem tovább a történelmileg hiteles, szavahihető írásműveken alapuló igazság számonkérését, mindenesetre Berend Nórát olvasgatva felhorgadt bennem:
ezek a vajákos egyiptológusok, meg a mükénéi kor saccoló kutatói már megint megúszták! Kerültek csak volna Berend Nóra tűzvonalába!
Most már mindegy. Azokat viszont nagyon sajnálom, akik a professzor asszony tankönyvkritikájának megjelenése előtt elhunytak. Ők, szegények, hülyén haltak meg.
Mészáros József
A szerző további írásai itt érhetők el.
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
