Átadták Szokolyán a Várhegy kilátót

A kilátó átadó ünnepségén Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány jelentős összeggel támogatja a környezettudatos természetjárás szolgáltatásainak bővítését. Az agrártárca az irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságokkal együtt évek óta azon munkálkodik, hogy az erdő a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja ki a társadalom minden ökoturisztikai igényét úgy, hogy közben gazdasági és védelmi funkcióját is megőrizze – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy az Ipoly Erdő Zrt. 2010 óta 5,2 milliárd forintot fordított közjóléti, turisztikai fejlesztésekre a Börzsöny és a Cserhát térségében.

A királyréti fejlesztéseket igazolja a dinamikusan növekvő látogatói létszám, ami a térségben eléri az évi 500 ezret – tette hozzá.

A börzsönyi Várhegyen álló Várhegy kilátó Szokolya határában az átadás napján, 2020. október 8-án. MTI/Máthé Zoltán

A Királyrét fölé emelkedő, faszerkezetű Várhegy kilátó 15 méter magas és 50 köbméter fából, lucfenyőből és tölgyből épült, a tetején egy meteorológiai állomás és egy web kamera is helyet kapott – ismertette az államtitkár.


Hirdetés

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a járványos időszakban sok mindent nem tehetnek meg a családok, amit korábban megtehettek, de a természetjárást nem kell korlátozni, és az a legjobb, leginkább ajánlható, egészséget megőrző programok közé tartozik.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője a börzsönyi Várhegyen álló, több mint 20 méter magas Várhegy kilátó átadásán Szokolya határában 2020. október 8-án. MTI/Máthé Zoltán

Reméljük, hogy sok-sok ezer embernek fog a most átadásra kerülő kilátó maradandó élményt adni – fűzte hozzá Rétvári Bence.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, Némethné Pintér Csilla polgármester, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a börzsönyi Várhegyen álló, több mint 20 méter magas Várhegy kilátó átadásán Szokolya határában 2020. október 8-án. MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb