Magyar siker a koronavírus tesztelésében

Új diagnosztikus eljárás tesztelésében vett részt a Semmelweis Egyetem, az egylépéses PCR-teszt gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust - tájékoztatta az orvosegyetem az MTI-t.

Vásárhelyi Barna, a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetének igazgatója a közlemény szerint elmondta: a klasszikus PCR-vizsgálat a mintából kivont vírus RNS-kimutatásán alapul.

Az RNS-kivonás időigényes, több órán át tartó költséges folyamat, reagens és külön ezzel foglalkozó szakember kell hozzá. Ráadásul a gyártó cégek gyakran nem képesek megfelelő mennyiségben és időre szállítani a reagenst – tette hozzá.

Éppen ezért óriási szükség van olyan tesztre, amelyhez nem kell kivonni az RNS-t, hanem közvetlenül a levett mintából kimutatható a vírus

– mutatott rá. Vásárhelyi Barna közölte: az új fejlesztésű, egylépéses RT-PCR-tesztet kipróbálták, és a kapott eredmények teljes mértékben megegyeztek a klasszikus PCR-vizsgálatok eredményével.

A közlemény idézi Merkely Béla rektort, aki szerint az új, magyar fejlesztésű teszttel végzett vizsgálatok gyorsabban adnak eredményt, kisebb szakember-kapacitását kötnek le és várhatóan költséghatékonyabbak, ezért az SE növekvő számban használja majd ezeket a teszteket a jövőben.

Az új diagnosztikus eljárás tesztelésében Magyarországról a Semmelweis Egyetem vett részt.

Az AzureSeq nevű tesztet a magyar tulajdonú molekuláris diagnosztikai cég, az Omixon Biocomputing Kft. – a kaliforniai SeqOnce Biosciencesszel együttműködve – fejlesztette ki, és kizárólagos forgalmazási jogokkal rendelkezik Európában, a Közel-Keleten és Afrikában.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre