Minden izmus végső mozgatórúgója az ateizmus
Amint megjelenik egy konzervatív gondolat, mint a keselyűk, úgy csapnak le arra az azt kritizáló, kinevető, kigúnyoló „szabad véleményalkotók”. Ellenkezést nem tűrő hangon parancsolják az értékvédőknek, hogy azonnal vonják vissza az abszolút igazságként kinyilatkoztatott tanaikat, mondván, hogy azok szélsőségesen kirekesztőek, mitöbb, gyűlöletkeltők.
Azzal még csak-csak kiegyeznének, ha a konzervatívok elfogadják a nézeteiket választható alternatívaként. Ennek hiányában azonban még sátáni világot is képesek vizionálni – hirtelen gerjesztett vallásosságuk hevében.
Milyen érdekes, hogy a szabadság nevében felszólaló istenellenes támadók tökéletes fogalmakkal rendelkeznek a teológia tudományának területéről. Úgy támadják Istent és az ő híveit, hogy pontosan tudják, kivel állnak szemben.
A konzervatív érdekvédők azonban sok esetben nem ismerik az éppen valamelyik „izmus” álruhájába bújó ateizmust. A zavart keltőről nem vesznek tudomást. Az adott korszak adott bálványaival még dialógusba is kezdenek. Ennek során
egyre többen adják be a derekukat, hogy a hamis isten divatos, trendi, küzdésmentes oltárán mutassanak be újpogány áldozatokat.
Ebben a szellemi harcban csak azok maradnak meg a győztes oldalon, akik nem veszítik el a kapcsolatukat a Győztessel. Ő vezeti a csapatot, aki már megvívta a minden időkre érvényes küzdelmet. Az istentagadók vezére igyekszik azt a hazug látszatot kelteni, mintha ez a küzdelem még az ő javára is eldőlhetne.
Akik ezt elhiszik, a „mindenkit fogadj el olyannak, amilyen” diktatúrájának foglyaivá válnak. Az ellenük szólókat kíméletlenül legyilkoló zombi harcosokká.
Ne lepődjünk meg tehát azon, hogy az örök értékek védelmezőit éppen a korábbi érdekvédők pusztítják a legnagyobb vehemenciával. Az újpogány seregek legaktívabb katonái éppen mellőlünk kerülnek ki: volt hittanos társaink, cimborák az egyházi gimiből, kiugrott papok, vagy akár kereszténydemokrata párttagok, akik korábban a legnagyobb bizalmunkat élvezték, de mára elvesztették a kapcsolatukat azzal az Istennel, akit épp olyan jól ismernek mint mi.
Mindezt látva egy dolgunk marad: meg kell szerveznünk a saját csapatainkat a győztes oldalán. Nem morzsolódhat le több barátunk mellőlünk. Ápolnunk kell az igazodási hajlamunkat Isten akaratához.
Vállalnunk kell a küzdelmeket, közben folyamatos és élő közösségben lenni Istennel és egymással. Ez a csata elkezdődött. Ha nem veszünk róla tudomást, valóban beteljesül az ateisták értékvédelmünk miatt kikiáltott sátáni világrendje, amelyben a megfellebbezhetetlen irányelv a „mindent szabad” diktatórikus parancsa.
Gável András
A szerző további írásait ide kattintva olvashatják.
További olvasásra ajánlott írásunk:
A torz isten és az újpogányság állampolgárai tizedelnek minket
A kiemelt képünk forrása a Pixabay.
