Egy fogyatékos gyermek is be tudja aranyozni az ember életét

Herczegh Anita a Kézenfogva Alapítványnak a fogyatékos gyermekek családban maradását vagy örökbe adását támogató szolgáltatását bemutató családlátogatáson vett részt Kőbányán.

A köztársasági elnök felesége a vendéglátó nevelőszülőkkel, Weeber Tiborral és Weeber Tibornéval arról beszélgetett, milyen nehézségeket és örömöt jelent a nevelőszülőség és a fogyatékossággal élő gyermekek nevelése.

Herczegh Anita elmesélte, milyen örömmel látta, amikor a játszótéren együtt játszottak a Down-szindrómás gyermekek a többiekkel, és hogy a saját gyermekei számára is teljesen természetes volt a közös játék a Down-szindrómás gyerekekkel.

„Akkor döbbentem rá, hogy ezt így is lehet” – fogalmazott, kiemelve: az első lépés az elfogadáshoz a találkozás, hogy megismerjük egymást, és ez különösen igaz a fogyatékossággal élők esetében.

Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője elmondta: az alapítvány most kezdi Családot mindenkinek! elnevezésű kampányát, amellyel a fogyatékos gyermekek családban maradását és örökbe adását szeretné segíteni.

Mint mondta, kétezer gyermek vár örökbefogadásra, közülük 6-700 gyermek speciális nevelési igényű, és évente csak hatot-hetet tudnak örökbe adni. Az alapítvány örökbefogadási szolgáltatásának célja, hogy minél több gyermeket tudjanak örökbe fogadni, minél több gyermek kerülhessen és maradhasson szerető családban.

A szolgáltatás lényege, hogy lelki-szakmai támogatással segítik a fogyatékossággal született gyermekek családban maradását, illetve a gyermekre vágyó családokat „érzékenyítik”, felkészítik arra, hogy nyitottak legyenek akár fogyatékos gyermekek örökbefogadására is.

Egy fogyatékos gyermek is be tudja aranyozni az ember életét – jegyezte meg.

Elmondta azt is, hogy van 50 olyan család, ahol fogyatékos gyermeket fogadtak örökbe, a programban őket is igyekeznek támogatni, segíteni.

A programról a KézenFogva alapítvány oldalán lehet részleteket olvasni.

Weeber Tiborné és Weeber Tibor egyaránt arról beszéltek, milyen örömöt jelent a hét saját gyermekük mellett a három Down-szindrómás gyermek nevelése, akik közül a legkisebbet, a súlyos szívproblémával született 4,5 éves Julcsit örökbe is fogadják.

Mint mondták, tudatosan készültek rá, ha a saját gyermekeik felnőnek, nevelőszülők lesznek, és kifejezetten sérült gyermeket akartak vállalni, örökbe fogadni. Arról is beszéltek, mennyire fontos, hogy a gyerekekkel nagyon szoros szeretetkapcsolat köti össze őket, és mély kapcsolat van a vér szerinti gyermekeik és a neveltjeik között is.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége beszédet mond az Ars Sacra Fesztivál ünnepélyes megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2020. szeptember 11-én. MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre