Extravagáns mousse lett idén Budapest desszertje!

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség immár harmadik alkalommal írta ki a Budapest desszertje versenyt, amelynek lényege, hogy szeretnének egy olyan édességet találni, amely a széles közönség tetszését elnyerve gazdagítani tudja a cukrászdák kínálatát – mondta kedden a rendezvény sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a szövetség elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa.
Emellett a verseny kiemelt célja, hogy a magyar cukrászati hagyományok az érdeklődés fókuszába kerüljenek és a hazai desszertek elfoglalják méltó helyüket az éttermek és cukrászdák kínálatában.
Hozzátette: idén is magas színvonalú versenyművek érkeztek a felhívásra.

A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék az esztétikumon túl finom és viszonylag könnyen elkészíthető legyen, a cukrászmesterek mellett háziasszonyok is előállíthassák.

Mint mondta, az alapanyagok tekintetében a piacról beszerezhető, szezonális termékeket részesítették előnyben. Az első desszertverseny a szőlő köré épült, idén a körtét állították a megmérettetés középpontjába.

A verseny győztese egyhangú pontozással a Szamos Marcipán desszertje lett, a cukrászat a verseny történetében immár másod ízben nyerte el az elismerést – mondta Rebrus Csaba, aki hozzátette azt is, hogy a nyertes desszertből az elmúlt évek tapasztalata szerint az édes napok rendezvénye alatt több mint 3 ezer darabot értékesítenek. Hozzátette:


Hirdetés

a gasztronómiai eseményen az idei győztes desszert mellett megkóstolható lesz a 2018-as, 2019-es év nyertes terméke is.

Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója elmondta: az édesség a versenykiírásnak megfelelően többféle textúra kombinációja. A desszert Sacher-piskóta alapon vanília mousse, amelyben hideg körtepüré található, tetejére pedig karamell került. Elmondta, hogy egy teljesen új ízvilágot szerettek volna létrehozni, ami még nem szerepelt a cukrászdáik kínálatában. A termék megalkotója ismét Nagy Péter, a Szamos Marcipán cukrászmestere – közölte az igazgató.

MTI

(Kiemelt képünkön: A Szamos Marcipán körtés karamell mousse desszertje, a Budapest Desszertje 2020 verseny nyertes süteménye a főváros II. kerületében, a Miele bemutatóteremben 2020. szeptember 15-én. Fotó: MTI/Soós Lajos)

'Fel a tetejéhez' gomb