Hány náci oktatta demokráciára a németeket 1945 után?

Az 1960-as évek elején bizonyos Artur Axmann nácinak, elnyomónak, a demokrácia eltiprójának nevezte Konrad Adenauert. Szeretném pontosan idézni Axmannt, ez még fontos lesz a későbbiekben. Azt üvöltötte Adenauernek, hogy az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt, mert így utóbbiak maguk is árulókká lennének, mi (tehát ők) pedig árulók nem leszünk. Majd azt is hozzátette, hogy szembenállásuk nemcsak politikai, hanem történelmi, végül megjegyezte, hogy itt nácik állnak a nemzettel szemben.

Szavait természetesen megvetés fogadta, majd, ahogyan az egy normális demokráciában elvárható, a következő évtizedekben legfeljebb a saját fürdőszobájában nyilvánulhatott meg – hisztérikus, felháborító megjegyzései minden normális embernél elemi erővel vágták ki a biztosítékot.

Nem, a fentiek nem történtek meg. Elképzelhetetlen volt, hogy ilyesmi előforduljon. Artur Axmann a Hitlerjugend vezetője volt a náci rendszer utolsó éveiben, és ezt követően természetesen fel sem merülhetett, hogy részt vállaljon az NSZK közéletében – hogy a náci rendszer egyik prominense a demokratikus Németországban kioktassa azt az Adenauert, aki végig elnyomott volt a hitleri rendszerben (be is börtönözték). Szó sem lehetett tehát ilyen kifacsart, otromba, aljas húzásról. Talán még egy nehézsúlyú nácinak sem lett volna képe ilyesmihez, de ha mégis, akkor onnantól fogva a sarki zöldséges is undorodva szolgálta volna ki.

Ilyen csak Közép-Európában fordulhat elő… Gyurcsány Ferenc 1981-ben a KISZ főiskolai bizottságának tagja lett, később a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára, majd a KISZ Központi Bizottságának elnöke, végül a DEMISZ alelnökeként is szolgált. Mindezek után azonban nem távozott a közéletből, nem áldotta a gondviselést, hogy végülis megúszhatta ezt, de nem ám. Belevetette magát az „üzleti életbe”, és pártállami kapcsolatainak köszönhetően igen gyorsan meggazdagodott. Majd, ha ez még nem lenne elég a tutihoz, idővel elvette feleségül Apró Antal, az egyik legvéresszájúbb kommunista unokáját.

Biztos, ami biztos.

Mert ugyan témánkhoz szorosan nem kapcsolódik, de nem lehet elégszer megjegyezni, hogy az ilyesfajta emberek általában nem a tehetségüknek, meglátásaiknak vagy szerencséjüknek köszönhetően lettek gazdagok. Nem, ezek a komcsik kizárólag annak köszönhetik a vagyonukat, hogy az édesapukák meg a nagyapukák szépen a mancsukba nyomták – miután fegyver és hatalom által elvették azoktól, akik évszázadokat dolgoztak érte. Tessék, mi ezt annak idején az egyházaktól, a sváboktól, a kulákoktól, az iparosoktól, az arisztokratáktól vettük el, úgyszólván minden olyan társadalmi elemtől, ami naggyá varázsolta a történelem során Magyarországot, de eljött az ideje demokratizálni! Létezzék ez a vagyon innentől fogva egyéb ingatlanokban, cégekben, gyárakban, ahogy tetszik.

Ferenc azért tudott olyan bitang profi korifeusa lenni a baloldalnak – mondjuk az MSZP szétverése, ismerjük el, szép munka volt, csak késett vele néhány évtizedet –, mert másra nemigen volt gondja.

Itt áll előttünk tehát ez az ember, aki immár évtizedek óta arról szónokol nekünk, hogy milyen is az a demokrácia. Félreértés ne essék, értem én, mi fáj. Hiszen ti ezt úgy találtátok ki, hogy a demokratikus átmenet valami olyasmi lesz, mint tetszőleges‘sztánban, ahol a főtitkárt onnantól fogva miniszterelnöknek, a PB-t meg kormánynak hívjátok, és a gazdasági hatalmon meg a médiátok szócsövein túl természetesen a politikai hatalmat sem éri sérelem, no de hiba csúszott a gépezetbe. Tudom, nektek az a demokrácia, ahol a ’70-es és ’80-as évek elitje kinyilatkoztat, de ennek a sztorinak vége.

Ferenc Axmann elmondja nekünk, hogy mi a helyes iránya a demokráciának, és árulóknak nevez minket azért, mert szellemi felmenőinek nem sikerült agyonvernie minket. Akkor legalább jól megtanultuk volna, milyen is az a demokrácia.

Bár ahogy elnézzük egyre frissebb kinyilatkozásait, csak kibújik belőle, hogy milyen akolból is érkezett.

A szerző további írásai itt olvashatók.