A keresztény konzervatív Söder léphet Merkel helyére

Kinek a vezényletével induljanak az uniópártok a 2021-es választási harcba? – erre a kérdésre nem csak a Handelsblatt nevű német üzleti lap keresi a választ.

A Szociáldemokrata Párt (SPD) néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter lesz a kancellárjelöltjük a jövő ősszel esedékes német szövetségi parlamenti választásokon. Ezzel egyidőben elkezdődtek a találgatások a német sajtóban: vajon ki vezeti majd az SPD-vel koalícióban kormányzó konzervatív uniópártok (CDU/CSU) listáját?

Átrajzolta a német politikai térképet a koronavírus-járvány tombolása

A tavasszal kitört koronavírus-járvány több szempontból is felülírta a német politikai terveket: a CDU-nak egyrészt el kellett halasztania áprilisra tervezett tisztújító kongresszusát – amelyre a mostani tervek szerint decemberben kerül sor –, másrészt a válságkezelés hatással volt a legnagyobb német párt támogatottságára, illetve a kancellárjelöltségért harcba szálló politikusok népszerűségére.


Hirdetés

A CDU-ban is tisztában vannak azzal, hogy a jó népszerűségi mutatók összefüggésben vannak Merkel visszanyert erejével – írja a Handelsblatt azzal kapcsolatban, hogy az uniópártok támogatottsága a járvány előtt 26 százalék körüli volt, a lakosság által sikeresnek vélt válságkezelés következtében viszont 36-37 százalékra ugrott.

Véget érhet a Merkel-korszak

Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az utódlási harcban eddig favoritnak számító Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke a koronavírus-válság kezelése kapcsán nem tűnt határozottnak, megingott a bizalmi indexe.

Egy másik jelölt, Friedrich Merz korábbi CDU/CSU-frakcióvezető a járvány idején a szakértő megítélése szerint „nem tudott labdába rúgni”, a pálya széléről szemlélte az eseményeket, mivel jelenleg semmilyen politikai pozíciót nem tölt be. Norbert Röttgen, a parlament külügyi bizottságának elnöke az esélytelenek nyugalmával indul a jelöltségért, véli Molnár Tamás Levente.

A keresztény konzervatív bajor miniszterelnök lehet a befutó

Ebben a bizonytalan helyzetben előfordulhat, hogy a 2002-es választások óta először a CDU bajor testvérpártja, a CSU adja a kancellárjelöltet.

Bár Bajorország miniszterelnöke, Markus Söder eddig nem jelezte abbeli szándékát, hogy indulna a versenyben, német politikai elemzők szerint van rá esély, hogy előbb-utóbb sor kerül erre.

Bajorország volt a járvány által leginkább sújtott tartományok egyike, Söder szigorúbban járt el a többi tartományi vezetőnél. Úgy tűnik, a németek ezt értékelték.

Angela Merkel után Markus Söder a legkedveltebb politikus Németországban.

A kutató szerint a járvány és a gazdasági mutatók alakulása is hatással lesz a jövő őszi választási eredményekre, de a jelenlegi helyzet alapján két reális forgatókönyv van a koalícióképzés tekintetében: a CDU/CSU a Zöldekkel működhet együtt, ha Laschet vagy Söder lesz a kancellárjelölt, de a határozottabb jobboldali politikát képviselő Merz sikere esetében a Zöldek inkább az SPD-vel és a radikális baloldali Die Linkével alkotnának koalíciót.

Forrás: Magyar Nemzet

Fel kell készülni a Merkel utáni Németországra!

Kiemelt képünk forrása az MTI/AP/DPA/Peter Kneffel.

'Fel a tetejéhez' gomb