Tíz új polgármesterjelöltet indít az RMDSZ Háromszéken

Az első mandátumra pályázók közül a hétfői sajtótájékoztatón Ilyés Botond János (Gelence), Józsa Géza (Hídvég), Lukács Attila (Ozsdola), Kiss Augustin (Zágon) és Imets Lajos (Vargyas) polgármesterjelöltjét mutatták be.

Az RMDSZ háromszéki szervezete Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40-ben indít polgármesterjelöltet. Négy városban és huszonhat községben a jelenlegi vezetők folytatnák munkájukat, a többi tízben új jelölteket állítanak.

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke kiemelte: a polgármesternek egyrészt alkalmasnak kell lennie rá, hogy a helyi életminőséget meghatározó beruházásokat valósítson meg, másrészt olyan vezetőnek kell lennie, aki a helybéliek közül való, az ő érdekeiket képviseli. Ehhez a munkához azonban elengedhetetlen a közös munka és tervezés. Az együttműködés a jövő kulcsszava – helyi, megyei és regionális szinten egyaránt.

Vargyas és Zágon a megye két vége – és véglete. Zágon egész Székelyföld pozitív példája, Vargyas az ellentéte.

Az erdővidéki község jelöltje, Imets Lajos nagy feladatra vállalkozik, hiszen rengeteg az elmaradás; megoldásra vár az ivóvízhálózat kiépítése és az illegális legeltetés kérdése, valamint időszerű lenne a középületek felújítása. A Vargyas-szorosban kiépített útnak köszönhetően egyre több turista érkezik a térségbe, komoly károkat okozva a gazdáknak – ezért egy kempinget, Hidegaszóban pedig egy sátortábort alakítanának ki. Felújítják a település egyik gyöngyszemét, a Selyemkertet. Ugyanakkor a megye egyik legrosszabb állapotban levő óvodaépülete is itt, Vargyason található.

Tervbe van az erdei utak és a közterek karbantartása is. A faluképen is szeretnénk javítani, és a közösségért dolgozni – fogalmazta meg a 2012-2016 között a település alpolgármestereként tevékenykedő, az önkormányzati munkában is jártas Imets Lajos.

Zágont a folytonosság és az alkalmas községvezetés vitte előre. A cél: folytatni a jó irányt.

Az RMDSZ új polgármesterjelöltje, Kiss Augustin az önkormányzati munkában szerzett eddigi tapasztalatait most községvezetőként is a közösség javára tudja fordítja. „Még mindig van tennivaló az 52 százalékban románok lakta községben, de folytatni fogom az elkezdett munkát a partnerek segítségével, többek között a víz- és csatornarendszer bővítését, az utak aszfaltozását, a középületek felújítását, valamint a már megkezdett ötszáz mezőgazdasági tulajdon telekkönyvezését, mely elengedhetetlen a gazdák számára a pályázatok lehívásához” – fogalmazott.

A fiatal jelölt számára fontos, hogy lehetőségeket és élhető jövőt teremtsenek Zágonban.

Lukács Attila erdész, méhész fiatal kora óta aktívan részt vesz Ozsdola életében. Megalakulása óta tagja a Szövetségnek, húsz éve községi tanácsos, 2014-től pedig az ozsdolai RMDSZ elnöke.

„Ozsdola lemaradt a többi kézdiszéki községhez képest. Lelassult itt az élet, fel kell pörgetni. Sok munka vár ránk. A legfontosabb a víz- és csatornarendszer kiépítése az egész községben, valamint a megnövekedett forgalom miatt a gyalogos közlekedés biztonságossá tétele. Terveink között szerepet egy tájház kialakítása, a gazdák számára hídmérleg építése és a mezei utak felújítása, ugyanakkor fontos számunkra a közösségi élet támogatása is” – ecsetelte.

Tamás Sándor: Mi, székelyek ütésre keményedünk

 

Lukács Attila az egyik legfontosabb feladatnak látja az ozsdolai belső harc felszámolását, melynek hatása főként a megtámadott közbirtokossági vagyon esetében látszik.

„Gelencén az emberek emberét jelöltük a polgármesteri tisztségre” – emelte ki Tamás Sándor. A megye legnagyobb magyar többségű községében tavasszal 2200-an támogatták aláírásukkal Ilyés Botondot. Az elmúlt években az MPP-s községvezetés a megyei tanáccsal együttműködve számtalan fontos tervet valósított meg, többek között elkészült a községközponton is áthaladó kilenc kilométeres leaszfaltozott útszakasz.

Ilyés Botond János az elkezdett munkát folytatná, újabb elképzeléseket vinne sikerre. A közösség aktív szervezője számára fontos, hogy az infrastrukturális beruházások mellett továbbra is nagy figyelmet kapjanak az ott élők, fiatalok és idősek egyaránt – két tánccsoport, férfi dalárda, cserkészcsapat, nőszervezet és nyugdíjas klubok is működnek a településen.

„Azt szeretném, hogy 2030-ra Gelence a legvonzóbb hely legyen a fiatalok számára, illetve a turizmusban vagy a gazdaság egyéb ágazatiban megálmodott vállalkozások számára” – mondta a jelölt.

Hídvég összlakosságának 25 százaléka magyar. Az RMDSZ-es Józsa Gézának négy ellenféllel kell megküzdenie.

Becsületbeli kérdés, hogy jelöltet indítsunk ott, ahol 5 százaléknál nagyobb a magyarság. Előpatakon kisebbségből is tudtunk nyerni, sikerülni fog ez Hídvégen is – emelte ki a megyei szervezet elnöke.

Józsa Géza 1990 óta tagja a Szövetségnek, a helyi tanács tagja, jól ismeri a helyi közösséget.

„Munkám során igyekeztem összetartani a magyarságot, segíteni, amiben csak lehet, és így lesz ez a jövőben is. Elvem: voltunk, vagyunk – és leszünk. A község területén bőven van mit tenni, az egyik alapkérdés a víz- és csatornarendszer, valamint a villanyhálózat kiépítése a község elmaradt részein” – emelte ki a jelölt.

Forrás: RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája

Az erdélyi önkormányzati választásokkal kapcsolatos híreinket itt olvashatja.

Kiemelt képünk forrása RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája

Iratkozzon fel hírlevelünkre