„Az Isten szerinti családért, férfi és nő tiszta, teremtett kapcsolatáért”

Két órás felekezetközi keresztény Alkalmat szerveztünk augusztus 22-én Deák téren feleségemmel, alulról jövő kezdeményezésként, de felülről való kiküldésként az Úrtól vezérelve. 

Már évek óta szívünkön van, hogy a pride felvonulás napján kimenjünk mi is az utcára az Isten szerinti családért,

férfi és nő tiszta, teremtett kapcsolatáért, ahogy annak idején a tereken Jézus Krisztus hirdette az igét.

Az idei kiállás napján az Úr különös kegyelméből nem volt pride-vonaglás. Talán ennek is köszönhető, hogy 300 fős – kicsit fluktuáló – hallgatóság előtt zajlott a rendezvény (tavaly a Szent István bazilika előtt csak fele ennyien voltak).

Mindenképpen áttört idén ebben a témában az Úr, kenete órákon át látszódott-érződött a beszélőkön is, a sokaságon is.

A dicsőítő szolgálatot Prazsák László és családja (Imádság Háza) vezette. A katolikus egyházból Székely János megyéspüspök és Kocsis Fülöp metropolita prédikált. Az evangélikus egyházból Sándor Frigyes lelkész, a református egyházból Magyarné Balogh Erzsébet lelkésznő, a baptista egyházból Mátyás Ferenc lelkész, a metodista egyházból Kurdi Zoltán lelkész beszélt. Így, hét felekezet képviselőivel csodálatos egységben, egy szívvel és egy lélekkel közvetítettük az Úr akaratát. A témában szakmai oldalról Tárkányi Ákos szociálpolitikus és Vágvölgyi Gergely újságíró, főszerkesztő szolgált.

Az Isten szerinti családról beszéltünk, de napvilágra került a pride sötét szellemének számos hazugsága, amivel a gonosz a megtévesztett embereket le akarja győzni.

Anélkül, hogy további részletekbe mennénk, hangsúlyozzuk, hogy az Istent káromló szellemvilágot csak az Úr erejével lehet legyőzni, az Ő szeretetével és kegyelmével. Ennek jegyében szolgált mindenki.

Ezeken a hasábokon is köszönetet mondunk mindazoknak, akik valamilyen módon támogattak bennünket ennek az egyedi, rendhagyó Alkalomnak a megszervezésében.

Isten dicsősége ragyogott a Deák téren 2020. augusztus 22-én, amikor nem a pridetól, hanem az Úr igéjétől volt hangos a tér.

„Kiáltó Hang” felekezetközi keresztény rendezvény az Isten szerinti családért – 2 perces videó:

Jövőre nagyságrendileg nagyobb – főleg keresztény – összefogásra lesz szükség, mert nyilvánvaló, hogy az ördög soha nem fogja feladni, de még nyilvánvalóbb, hogy az Úr végső győzelme megváltoztathatatlan!

Sok minden van mögöttünk, de előre tekintünk, nem adjuk fel, folytatjuk! Szívesen vesszük fel a kapcsolatot bárkivel, akinek a téma szívén van, és szeretne segíteni.

Vadász Sándor&Edit

Ádám-Éva Misszió

 

A témában olvasásra ajánljuk: 

Össze kell fognunk a házasság védelmében!

Iratkozzon fel hírlevelünkre