Az FBI vizsgálja az amerikai lelkész ellen tervezett állítólagos török akciót

Andrew Brunson amerikai lelkész két évig sínylődött egy török börtönben, mert az ottani ügyészség nemzetbiztonsági fenyegetést látott személyében. Most az FBI nyomozást indított az ellene szerveződő támadás ügyében. 

Serkan Kurtulus török maffiózó azt állítja, a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártjához köthető emberek keresték fel azzal, hogy gyilkolja meg az amerikai lelkipásztort.

A bűnözőt egyébként tavaly júniusban, Argentínában letartóztatták. Kurtulus odáig menekült ugyanis, amiért korábban illegális fegyverszállítmányokat juttatott el Szíriába és amiért még 2015-ben megölt egy orosz pilótát. Törökország most Kurtulus kiadatásáért lobbizik, és a bűnöző senki által nem bizonyított, ám a kormánypártra igen terhelő nyilatkozata könnyen lehet, hogy csupán az Argentínából való kiadatási ügymenet gépezetébe szórt homok akar lenni. A dél-amerikai ország egyelőre nem reagált a kiadatási kérelemre, írja az International Christian Concern.

Kurtulus azt állítja, hogy megbízói a gülenistákra akarták kenni a gyilkosságot, hogy azok az Egyesült Államok szemében egyszerű terrorcsoporttá váljanak.


Hirdetés

A Gülen-mozgalom Fethullah Gülen mérsékelt teológus nevéhez fűződik, aki a vallásközi párbeszédet és az iszlám megreformálását tűzte zászlajára. Olyan értékeket képvisel, amelyek a jelen török politikai helyzetben aligha kapnak reflektorfényt. Törökország hivatalosan is terroristáknak bélyegezte a gülenistákat, az ő bűnükként tartják számon a 2016-os puccskísérletet is.

Brunsont az Izmirben folytatott szolgálata alatt épp azért tartóztatták le, mert nyíltan támogatta a Gülen-mozgalmat. 

Sokan azt gondolják, hogy már a lelkész 2016-os bebörtönzése is egyfajta provokáció volt a török kormány részéről az amerikaiak felé annak érdekében, hogy mint terroristát, az 1999 óta Amerikában, önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülent kiadják az anyaországnak, Donald Trump azonban beleállt az ügybe. Az amerikai elnök részben a Brunson-ügyre hivatkozva vetett ki kemény gazdasági szankciókat Törökországra, aminek következtében 2018-ban, két év raboskodás után, szabadon bocsájtották az életfogytiglanra ítélt, egyébként magyar állampolgársággal is rendelkező Andrew Brunsont.

 

Olvasásra ajánljuk:

Azbej Tristan: Felvettük a kapcsolatot a törökországi keresztényekkel

Kiemelt képünk forrása a Hawar News.

'Fel a tetejéhez' gomb