Több mint kétszázezer gyermek jár egyházi fenntartású óvodába és iskolába

Fürjes Zoltán a helyi református templomban megtartott eseményen arról beszélt, a diákok negyedét református óvodában és iskolában nevelik és oktatják, a több mint 1100 egyházi feladatellátási hely közül pedig háromszáz református fenntartású.

Az egyházi oktatás jelentősége, hogy számos hívőnek és útkeresőnek biztosít lehetőséget arra, hogy olyan tudásra és értékekre tegyen szert, amelyek egy tisztességes élet alapjául szolgálhatnak – hangoztatta a helyettes államtitkár.

Szavai szerint a bölcsődéktől az egyetemekig olyan „keringési rendszer” működik, amely Magyarország teljes területén és szerte a Kárpát-medencében biztosítja a tanulás és formálódás lehetőségét.

Fürjes Zoltán az elmúlt tanévre visszautalva beszédében azt mondta, a 2019/20-as oktatási év emberi értelemben nem volt békésnek tekinthető, mert szinte háborús időket idéző korlátozások között kellett tanulni és tanítani. A körülmények ellenére sikerült befejezni a tanévet, amihez sokak alázatára, nyitottságára és kreativitásra volt szükség, de a következőben is szükség lesz erőre, szeretetre és a józanságra – hangsúlyozta.


Hirdetés

A fejlesztésekkel kapcsolatban kifejtette, folyamatosan újulnak meg az iskolák tantermei és tornatermei, új épületekkel és intézményekkel bővül a hazai iskolahálózat, a 2020/21-es tanévtől pedig minden diák ingyen kapja meg a tankönyveket.

Az építkezés jól látható eredménye, hogy mára az állam mellett egyre nagyobb arányban vesznek részt az oktatásban az egyházak – értékelt a helyettes államtitkár.

Az ünnepséggel egybekötött istentiszteleten igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, köszöntőt mondott Huszár Pál főgondnok, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnöke, Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke és Máté Antal, Nyírbátor polgármestere.

A rendezvény végén kitüntetéseket adtak át, az ünnepi program tanévkezdő intézményvezetői és fenntartói értekezlettel zárult.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása a vadkertinfo.hu.

'Fel a tetejéhez' gomb