Nem múlik el nyomtalanul a koronavírus-fertőzés a gyógyultaknál sem

Elmondta: az új fajta koronavírusnál a gyógyultak 20-25 százalékánál alakult ki krónikus fáradtság szindróma. Felidézte, hogy korábban két hasonló koronavírus-fertőzés volt a világon: a SARS és a MERS. A SARS-ból kigyógyult betegek nagy részénél nagyjából 3 év kellett, hogy a krónikus fáradtság szindrómából is kigyógyuljanak.

A mostani, új típusú koronavírusnál a kórházban, intenzív osztályon kezelt betegek 10 százalékánál poszttraumás stressz szindróma is kialakult. Ezt – mint hozzátette – a magyar gyógyult betegeknél is megfigyelték.

Szlávik János kitért arra is, hogy a maszkhasználat elhanyagolása inkább a fiatalokra jellemző. Fel kell hívni a figyelmüket, hogy nem is ők vannak veszélyben, hanem azok, akiket megfertőzhetnek – hangsúlyozta.

A főorvos szerint csökken a fegyelem, de azért sokan látják, hogy ezt a betegséget egyelőre csak maszkhasználattal, fertőtlenítéssel, távolságtartással, a karanténszabályok betartásával lehet megakadályozni.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa látható rendkívüli sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetirodában 2020. március 4-én. MTI/Kovács Attila

 

'Fel a tetejéhez' gomb