Csaknem ötszáz jelölés érkezett a Nők Magyarországért-díjra

A díjjal a koronavírus-járvány idején helytálló nők munkáját szeretnék elismerni - tájékoztatta Novák Katalin, a Nők Magyarországért Klub alapító elnöke szerdán az MTI-t.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a jelölés július 31-én zárult, és óriási volt az érdeklődés iránta.

Négy kategóriában – egészségügy, oktatás, szociális terület és egyéb – lehetett jelölni azokat, akik a nehéz helyzetben saját teendőik mellett a környezetükben élőkre is odafigyeltek.

„A koronavírus-járvány az összefogást segítette Magyarországon, és megmutatta, hogy milyen sokan vannak olyanok, akik a kötelezőn túl is teljesítenek” – fogalmazott Novák Katalin, arra is kitérve, hogy a Nők Magyarországért Klub olyan nőket szeretne elismerni, akik nincsenek reflektorfényben.

Sokan észrevették a környezetükben azokat, akik sokat segítettek másoknak – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy ezt tükrözték a jelölések is.

Mind a négy kategóriában sok jelölés érkezett. Mások mellett önkénteseket, ápolónőket, gyűjtések szervezőit, rászorulóknak élelmiszerellátást biztosító, idősek gyógyszervásárlását segítő nőket jelöltek a díjra.

A fődíj minden kategóriában 5 millió forint, ezen felül számos cég és magánember állt a kezdeményezés mögé, további díjakat, köztük wellness-hétvégéket, strandbelépőket, kulturális programokra belépőket, valamint masszázsbérletet felajánlva – mondta Novák Katalin.

Hozzátette: a jelölés lezárása után egy szakértői bizottság előszűrést végez, és a klub tagjai is javaslatot tesznek, de a nyerteseket közönségszavazással választják ki.

A tervek szerint a közönségszavazást még augusztusban lebonyolítják, hogy a díjátadót szeptember közepén meg tudják tartani – jelezte az államtitkár.

A kezdeményezésről további részletek a nokmagyarorszagert.hu oldalon érhetők el.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszédet mond a Stipendium Peregrinum-ösztöndíj tizennyolc nyertesének kihirdetésén az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. július 20-án. MTI/Szigetváry Zsolt