Hárman megvakultak a budaörsi magánklinikán végzett szemműtétjük után

A Ripost beszámolója szerint a Budaörsi Egészségügyi Központ szemészetén hárman is elveszítették a látásukat. A páciensek vaksága egy szürkehályog-műtétet követően alakult ki.

A szemészeti beavatkozások még tavaly év végén történtek a Budaörsi Egészségügyi Központban. A december 12. és 22. közötti műtéteket követően tizenkét beteg panaszkodott arra, hogy a megműtött szemével egyáltalán nem lát. Közülük hárman végérvényesen elvesztették látásukat – a többi beteg állapotát korrigáló műtétek sorozatával végül sikerült javítani.

A történtek hatására idén januárban a Pest Megyei Kormányhivatal visszavonta a Budaörsi Egészségügyi Központ szemsebészétének működési engedélyét.

Tarnai Richárd szerint nem lesz több szemműtét a budaörsi magánklinikán

A vizsgálat kiderítette, hogy az egészségügyi központ és azok dolgozói nem tartották be a higiénés előírásokat, így a szemműtétek során fekália került a megműtött szemekbe.

Négy helyen is fekália nyomát fedezték fel – többek között a műtőasztalon.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott az esetet súlyosnak és mélységesen felháborítónak nevezte – míg Wittinghoff Tamás, a település polgármestere csak politikai boszorkányüldözésnek titulálta a Budaörsi Egészségügyi Központot ért kritikákat. Az egykori SZDSZ-es politikus a Ripost értesülései szerint sokat tett a klinika egykori privatizálásáért és a jelenlegi működtető cég is a polgármester bizalmát élvezi.

Forrás: Ripost.hu

Kiemelt képünk forrása: Flickr.com

Kapcsolódó cikkeink:

Eljárást indítanak a budaörsi szemészeti szakrendelő engedélyének ügyében

Budaörsi modell: üzletté vált az egészségügy

Iratkozzon fel hírlevelünkre