Az igazi támadás nyugatról éri a kereszténységet

Abban ma már talán teljes egyetértés van, hogy a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása. Lapunk hasábjain is nap mint nap olvashatunk azokról a borzalmakról, amelyeket afrikai, közel-, vagy távol-keleti testvéreinknek el kell szenvedniük. Bár a nyugati világban a keresztények élete nincs közvetlen veszélyben, a „modern” keresztényüldözés mostanra minket is elért.

Hogy mire is gondolok? A templomgyújtogatás, a Jézus- és Mária-szobrok ledöntése, a kereszténység által képviselt értékek nevetségessé tétele, devalválása ugyanúgy része a folyamatnak, ahogyan a fizikai ellehetetlenítés.

Mindkettőnek az ugyanis a végső célja, hogy lelkileg megtörje azokat, akik hisznek Istenben, akik Jézus tanítása szerint élnek – és akik ezt büszkén vállalják is.

A belső, nyugati társadalmakon belüli keresztényüldözés legújabb formája pedig az úgynevezett Black Lives Matter mozgalom. A fekete életek védelméért az Egyesült Államokban indult tüntetéssorozat mára igencsak elkanyarodott eredeti céljától. A szobordöntögetésekkel napirendre került a múlt átírása,

a templomok rongálásával, a Jézus-szobrok lefejezésével pedig a BLM a nyugati társadalom legveszélyesebb keresztényellenes mozgalmává vált.

Ez ugyanis nem a szobrokról szól – hanem a jelenlegi nyugati társadalmi berendezkedés alapjairól, az identitásunkról, a múltunkról és a jövőnkről. Mert

ha a szilárd keresztény alapot kilökik a társadalom alól, nem lesz mire építeni a jövőt sem.

Erről szól a túlerőltetett globalizáció, erről szól a túlerőltetett migráció – és mivel ezek sem hozták meg a várt eredményt, most erről szól az eddigieknél sokkal radikálisabb, mindent elsöprő Black Lives Matter. És biztosak lehetünk benne, hogy a szobrok ledöntése csak az első radikális lépés.

Ezt követi az a – már jelenleg is zajló – folyamat, amelyben igyekeznek a kereszténységet és a keresztényeket nevetségessé tenni, majd elkezdődik a családok, az értékek elleni támadás.

Ennek is látjuk már a szofisztikált eszközeit, például az Isztambuli Egyezmény formájában. Biztosak lehetünk benne, hogy ha ezek nem működnek, ezen a fronton is jönnek majd a radikálisabb eszközök.

Hogy mit tudunk tenni ebben a helyzetben? Azt látni kell, hogy a keresztényekkel szembeni diszkrimináció nagyon egyirányú. Minket diszkriminálnak, viszont a mi egyházunk senkivel sem teszi ezt. XVI. Benedek pápa szavaival élve: ez a relativizmus diktatúrája. A leghelyesebb, ha nem hagyjuk magunkat, ha büszkén vállaljuk hitünket, értékeinket, elköteleződésünket.

Ha így teszünk, akkor nincs az a radikális mozgalom, amely meg tudna törni minket!

 

A témában olvasásra ajánljuk:

Azbej Tristan: Keresztényellenes szélsőbaloldali mozgalom a Black Lives Matter

Kiemelt képünk forrása a complicitclergy.com