Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt kisgyermekesek és húsz év alattiak

Novák Katalin emlékeztetett, hogy

július 1-seje óta a húsz év alatti fiatalok ingyenes KRESZ-vizsga lehetőségét kiterjesztették a cseden, gyeden és gyesen lévőkre.

A Groupama Biztosító ehhez kapcsolódóan ajánlotta fel, hogy  húsz év alattiak és kisgyermekesek ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt – tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával eddig 28 ezer családnak segített 34 milliárd forint értékben.


Hirdetés

Ahhoz, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, a családszervezetek és a tudományos szektor képviselői mellett a vállalati szféra együttműködésére is szükség van – emelte ki Novák Katalin.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára autót vezet a mogyoródi Groupama tanpályánál tartott sajtótájékoztatón 2020. július 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár ismertette, hogy 2018. július 1. óta több mint 56 ezer húsz év alatti fiatal igényelte vissza a KRESZ-tanfolyam és -vizsga árát.

Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója azt mondta, hogy kutatásukból kiderült: tízből nyolc kisgyerekes anyuka szerint a munkába állás és a gyerekek születése teszi szükségessé igazán, hogy volán mögé üljenek, 71 százalékuknak ennek ellenére nincs jogosítványa.

A megkérdezettek harmada visszatartó erőnek nevezte a jogosítvány megszerzéséhez a vezetéstől való félelmet – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a biztosító ebben szeretne segítséget nyújtani azzal, hogy 420 embernek ingyenes tréninget biztosít.

Koháry András, a biztosítótársaság kommunikációs és PR-vezetője arról beszélt, hogy az augusztus közepe és október közepe között tartandó tréningre elsősorban azok jelentkezését várják, akik valamelyik autósiskolában tanulnak vezetni, de elérhető az egy évnél nem régebbi jogosítvánnyal rendelkezőknek is.

Egy tréningen húszan vehetnek részt, azokra regisztrálni a www.tanpalya.hu honlapon lehet – ismertette.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár a mogyoródi Groupama tanpályánál tartott sajtótájékoztatón 2020. július 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb