Előrelépés történhet az Úzvölgyi katonatemető iratainak ügyében

Az úzvölgyi katonatemető iratainak kiadásával kiderülhet, hogy a korábban Dormánfalva által átadott, tulajdonlást igazoló iratok hamisak-e - mondta Pászkán Zsolt külpolitikai szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A bíróság kedden jogerősen kötelezte Bákó megye prefektusát a temetőre vonatkozó iratok kiadására – emlékeztetett.

A műsorban elhangzott, hogy a mostani bírósági döntéssel kiderülhet, hogy 2019-ben miért alakított ki önkényesen, gyakorlatilag magyar sírokon egy román parcellát Dormánfalva önkormányzata.

Az új keresztek ellen a székelyföldi magyarok békésen tiltakoztak, válaszul román szélsőségesek támadtak rájuk.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke először Dormánfalva hivatalához intézett közérdekű adatigénylést, hogy megtudja, a település milyen alapon állított fel új kereszteket a katonatemetőben.

Az önkormányzat válaszul nem hitelesített dokumentumokat adott át arról, hogy a sírkert 2000-től a településhez tartozik. A dokumentumon sem pecsét, sem aláírás nem szerepelt – ismertette Pászkán Zsolt.

MTI

Kiemelt képünkön a csíkszentmártoni önkormányzat dolgozói karbantartást végeznek a Székelyföld határán fekvő Úzvölgye átalakított magyar katonai temetőjében. MTI/Veres Nándor