Tilos az abortusz Tennessee-ben, ha a magzatnak már dobog a szíve

Nem lehet végrehajtani az abortuszt, ha már észlelhető a baba szívverése – a rendelkezésről szóló törvény aláírását Bill Lee, Tennessee állam életvédő kormányzója történelmi jelentőségűnek nevezte.

Bill Lee, Tennessee kormányzója hétfőn aláírta azt a törvényt, amely az első szívdobbanás észlelésétől kezdve védelmet ad a még meg nem született gyermekeknek. Az életvédő politikus az esemény kapcsán kijelentette: az amerikai államban született döntésnek történelmi jelentősége van. 

„Az élet értékes – és minden értéket védelmet érdemel. Tudjuk ezt itt, Tennessee-ben, és én biztosan érzem itt a szívemben is: ezért dolgoztunk olyan keményen a jogalkotókkal, hogy ez a jogszabály megszülethessen” – fogalmazott egy online videóban. „A mi felelősségünk óvni a védteleneket közösségeinkben, és Tennessee-ben a legveszélyeztetettebbek között vannak a születendő gyermekek is.”

Noha „szívdobbanás törvénynek” nevezik, a szabályozás számos más olyan intézkedést tartalmaz, amely a születendő gyermekek védelmét szolgálja. A döntés még júniusban született, és az életvédő jogalkotók szerint úgy lett megírva, hogy minden jogi kihívásnak képes ellenállni.

A törvény megfogalmazása szerint minden abortusz tiltott, ha már észlelték a baba szívverését (a hatodik hét környékén). Más szigorítások is történtek a 8–24. terhességi hétre vonatkozóan, amelyek a bíróság jóváhagyása után léphetnek életbe.

A törvény megtiltja a nemi, faji, illetve egészségügyi problémák (például Down-szindróma) miatt elvégzett abortuszokat is. Azok az orvosok, akik megszegik a szabályozást, bűncselekményt követnek el és törvényileg felelősségre vonhatóak.

Tilos lehet az abortusz Down-szindrómás kisbabák esetében Mississippi államban

A szabályozás azt is előírja, hogy az abortuszklinikákon terhességmegszakításra jelentkező nőknek kötelező felvilágosítást nyújtani az abortusztabletta hatásairól, a terhességük részleteiről – beleértve a baba szívhangját és ultrahangképét is.

Abortuszt támogató csoportok már a törvény előkészítésekor megtettek mindent, ami jogilag lehetséges, hogy ellehetetlenítsék a szabályozás életbe lépését. Most, hogy a hivatalos jogalkotási folyamaton sikeresen keresztülment a törvény, bírósági úton tervezik annak elgáncsolását: a Planned Parenthood abortuszóriás például rekord idő alatt, az aláírást követő 45 percen belül adott be bírói kérvényt a törvény blokkolására.

Forrás: Lifenews.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre