Világméretű koncert Szent II. János Pál pápa születésének századik évfordulóján

Az online megrendezett kulturális eseményhez a világ minden tájáról csatlakoztak klasszikus zenészek, táncosok, gondolkodók.

Szent II. János Pál pápa

Ebben az évben az egész világ szeretettel emlékezik meg a lengyelek pápájának születésnapjáról. Ebből az alkalomból online koncertet szerveztek. A Lengyel Kulturális és Művészeti Alapítvány védnöksége mellett életre hívott esemény több mint harminc neves művész közreműködésével valósult meg.

A Szent II. János Pál pápa születésének századik évfordulója alkalmából megrendezett, mintegy három órás emlékkoncert valódi feltöltődést jelent majd a klasszikus művészetek kedvelőinek. A pandémia miatt egymástól elszigetelt művészek a világ minden táján felvett és előadott darabjai egységes egészet alkotva ünnepelik a lengyelek – és az egész világ – nagy pápáját.

Az egyes művek között képeket láthatunk a később egyházfővé választott Karol Wojtyláról. A hangszeres szólóműveket, illetve duókat finom balettelőadások követik. Stanislaw Gadecki lengyel érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke, valamint Timothy M. Dolan amerikai bíboros osztják meg az ünnepi évfordulóhoz kapcsolódó gondolataikat.

A zenei válogatások finoman kialakított egyensúlyban mutatnak be klasszikus műveket és a katolikus szent zene kincsestárába tartozó darabokat. A koncertszervezők nem titkolt célja volt, hogy Szent II. János Pál születése kerek évfordulójának megünneplésén túl még jobban megismertessék a lengyel kultúrát és a művészeti életet a pandémia hónapjaiban is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre