Az anglikán egyház túl fehér – véli az új yorki anglikán érsek

York új érseke saját bevallása szerint lelkes támogatója a Black Lives Matter nevű fehérellenes mozgalomnak.
Az eddigi yorki érsek Ugandában született 1949-ben – 2005 novemberétől állt az anglikán egyház yorki érsekségének élén, egészen 2020. június 7-ig.
A yorki érseki pozíció a második legjelentősebb rang az anglikán egyházon belül a canterbury érseki cím után – ezért is különösen fontos, hogy milyen gondolkodású utód lép a most leköszönő érsek helyébe. Amikor 2018-ban John Sentamu kérvényezte a nyugdíjazását, egy ideig szó volt róla, hogy az anglikán egyház első női püspöke lép majd a helyébe. Ezt a lehetőséget végül épp Stephen Cottrell személyével sikerült kiküszöbölni.
Az új érsek kínosnak tartja, hogy fehér ember (vagyis ő maga) fogja váltani a yorki érseki poszton fekete bőrű elődjét, John Sentamut. Ugyanakkor az interjúban azt is elmondta, hogy
meggyőződéssel vallja: Jézus fekete volt.
Tervei közt szerepel, hogy érseki szolgálata idején csökkentse a klérusban a fehér bőrűek számát, több fekete testvért bevonva az egyház működésébe.
Olvasásra ajánljuk:
Az angol nyelvű eredeti írás itt olvasható.
Kiemelt képünk forrása: wikipedia.org