Tervezett emberölés és üres kampányszlogenek

Ha egy olyan abortuszóriás hangoztatja, hogy „az élet érték”, mint amilyen a Planned Parenthood, akkor az már önmagában is gyanakvásra ad okot. A megacég most George Floyd halálával kapcsolatban igyekszik magát a fekete életek mellett kiálló társaságként feltüntetni. Szépen hangzó szólamokkal ítéli el az emberi életeket kioltó rasszizmust, miközben afroamerikai kisbabák tucatjait öli meg naponta. Alakoskodás mesterfokon.

„A fekete élet számít” – hirdeti honlapján a Planned Parenthood – meglehetősen álságosan. Az amerikai abortuszszervezet George Floyd halálával összefüggésben egyre gyakrabban jelenik meg mindenféle nyilatkozatokkal – és érezhetően kiveszi a részét az Egyesült Államok elnökválasztási kampányából is…

„El kell köteleznünk magunkat a feketék melletti küzdelemben” – hangoztatják.

A szervezet a társadalmi igazságosság megteremtését szorgalmazza az afroamerikaiak ellen elkövetett erőszakos cselekményekkel szemben; nyilatkozatai szerint a George Floyd halálával kapcsolatosan előtérbe került rendőri brutalitás és a mindennapi rasszista erőszak között szoros összefüggés van. A Planned Parenthood úgy véli, az amerikai feketék az őket ért atrocitások és a mindennapi félelem miatt nem rendelkeznek „az életükhöz szükséges testi autonómiával” – ebből kifolyólag nem élhetnek teljes életet.

Planned Parenthood aktivisták (Forrás: Flickr.com)

Az elmúlt hetekben a Planned Parenthood mindent megtett annak érdekében, hogy „életpártinak” tüntesse fel magát, holott Amerika legrégebbi abortuszklinikájaként több millió emberi életet oltott ki az elmúlt évtizedekben. Az 1973-as Roe v. Wade törvény életbelépése óta az Egyesült Államokban 61 millió terhességmegszakítást végeztek el, melyek következtében legalább 20 millió fekete kisbaba nem születhetett meg.

Az abortuszszervezet körül számos botrány robbant ki az elmúlt hónapokban (például kiderült, hogy olyan tevékenységeket is folytatnak, melyekre nincs megfelelő felhatalmazásuk) –

mind közül a legsúlyosabb az emberi magzatokkal történő szervkereskedelem.

A terhességmegszakítások elvégzése után a számukra felhasználhatatlan magzati testrészeket és szerveket eladták, jóllehet az Egyesült Államokban mindenféle magzati szervkereskedelem illegálisnak számít. Egy kiszivárgott felvétel révén az is nyilvánossá vált, hogy a cég a terhességmegszakításokat kifejezetten úgy végzi el, hogy az embriókat a későbbi szervkereskedelem során a lehető legoptimálisan lehessen majd felhasználni.

Afroamerikai kisbaba, kit a szülei vállaltak. Képünk illusztráció. (Forrás: Flickr.com)

A Planned Parenthood feketék melletti kiállása azért is visszás, mert évtizedek óta hajtanak végre tudatosan a feketék sérelmére elkövetett abortuszokat. Míg a szervezet most azt kommunikálja, hogy a „feketék élete is érték”, addig a tények azt mutatják, hogy évtizedek óta olyan célzott, kifejezetten fajgyűlölő alapú támogatásokat fogadnak el, melyek a fekete közösségeken elkövetett abortuszokat segítik elő.

A titokban rögzített telefonbeszélgetések bizonyítják, hogy a Planned Parenthood olyan támogatásokat is elfogad, amelyek célzottan fekete anyák abortuszait segítik elő:

Részletek a telefonbeszélgetésekből:

(Planned Parenthood) – Ha kifejezetten azt akarja, hogy egy bizonyos kisebbség számára végezzék el az abortuszt, akkor azt is megadhatja adományozási célként.
(Adományozó) – Rendben. Tudja, túl sok fekete ember van Ohioban, szóval én, amit csak lehet, megpróbálok megtenni…

Részlet egy másik hívásból:

 (Adományozó) – Meg szeretném határozni, hogy az abortusz egy kisebbségi csoportnak segítsen. Lehetséges ez?
(Planned Parenthood) – Természetesen.
(Adományozó) – Tudja, kifejezetten egy fekete babáért adnám a pénzt. Ez lenne a cél.
(Planned Parenthood) – Lehetséges – ha ez azt akarja jelenteni, hogy az adományt egy rászoruló afroamerikai nő számára szeretné nyújtani. Ebben az esetben biztos lehet benne, hogy az adományát kifejezetten erre a célra fogják felhasználni.
(Adományozó) – Azt gondolom, hogy minél kevesebb fekete gyermek van, annál jobb.

A Planned Parenthoodnak mint abortuszszervezetnek hatalmas szerepe és felelőssége van abban, hogy naponta 649 fekete babát abortálnak az Egyesült Államokban – ezáltal az abortusz a kilencedik vezető halálok a feketék között. A szervezet az afroamerikaiak élete mellett „kampányol” – miközben a kifejezetten rasszista támogatásokból naponta végzik el az abortuszokat fekete nőkön, lényegesen több életet oltva így ki, mint amennyi a rendőri erőszak és túlkapások következtében ér véget.

Tóth Gábor

 

Kiemelt képünk forrása: Flickr.com

Ha a feketék élete tényleg számít, nem a rendőrség finanszírozását kellene leállítani, hanem az abortuszokét

Újabb videó bizonyítja: abortált babák szerveivel kereskedett a Planned Parenthood

80 milliót kapott a Planned Parenthood abortuszóriás az amerikai koronavírus-alapból

Iratkozzon fel hírlevelünkre