Novák: az a cél, hogy minden gyermek családban nőhessen fel

Novák Katalin emlékeztetett, hogy a javaslat szerint ingyenessé és szabadon választhatóvá teszik az örökbefogadói tanfolyamot, szigorítják a vér szerinti szülő kötelezettségeit, az örökbefogadó szülők és a gyermekek közötti lehetséges legnagyobb korkülönbséget negyvenötről ötven évre emelik.

Mint mondta, a törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a gyerekek minél hamarabb családba kerülhessenek.

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy az arra vágyó fiataloknak gyermekük lehessen – hangsúlyozta.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Magyarországon tavaly ezer örökbefogadás történt, amelynek több mint kétharmadában gyermekvédelemben nevelkedőket fogadtak örökbe. A gyermekvédelembe kerülő gyerekek traumákon esnek át, ezért különösen fontos, hogy minél hamarabb családi környezetben nevelkedhessenek – emelte ki.


Hirdetés

A törvényjavaslat célja is az, hogy minél kevesebb gyermek „ragadjon be” a gyermekvédelembe – tette hozzá.

Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a javaslat szerint az örökbefogadó szülők évente legfeljebb tíz nap munkavégzés alóli felmentést kapnak.

Lazáryné Illés Mária, a Barnahus Szombathely, a gyermekbarát izlandi modell magyarországi pilot-programjának vezetője úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslattal elindult a szemléletváltás, amely a gyermekek érdekeit tartja szem előtt.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Fülöp Attila szociális ügyekért és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az örökbefogadás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatról tartott sajtótájékoztatón budapesti nevelőszülőknél 2020. június 12-én. MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb