Nigériában megöltek egy lelkészt és a feleségét

Ismeretlen fegyveresek támadták meg a nigériai Donga falut. A támadók hidegvérrel megölték Emmanuel lelkészt és feleségét. A házaspárnak nyolc gyermeke maradt árván – számolt be facebook oldalán Hausa Christians Foundation nevű civil szervezet.

Június elsején Emmanuel atya és felesége, Julianna a földjüket művelték, amikor fegyveresek rohanták le a birtokukat és lelőtték őket. A dongai közösségen belül nagy becsben tartott házaspárnak egy etnikai háború miatt kellett vértanúvá válnia – közölte az IWS.

 

A dongai Nigériai Református Keresztény Egyház helyi közössége konfliktusba keveredett a szomszéd település muszlim lakóival. A viszály tárgya, hogy az egyik muszlim igényt tartott egy dongai gazda földjére.

A keresztény gazda tavaly úgy oldotta meg a problémát, hogy földjeinek egy részét átengedte, hogy a muszlimok megművelhessék – akik viszont idén már az egész területet ki akarták sajátítani. Ezután a két közösség közös vizsgálóbizottságot állított fel, amely április óta próbálja megoldani a helyzetet. A muszlim gazda közel kétszáz fegyveressel érkezett elfoglalni a földterületet.

A helyi keresztény lakosság szerint a szomszédos falu felfegyverkezett emberei bosszúból ölték meg Emmanuel atyát és feleségét.

A Linga.org információja szerint a nyolc árvát (köztük egy egyéves gyermeket) maga után hagyó házaspár temetését négy nappal később tartották. A közösség összes tagja lerótta kegyeletét a szertartáson.

Emmanuel atya a Michigani Calvin Egyetemen végzett teológia szakon, majd visszatért hazájába, ahol a Veenstra-i Teológiai Szemináriumon oktatta a jövő nemzedékét.

Kiemelt képünk forrása a Linga.org

A témával kapcsolatban ajánljuk: 

Brutális adatok: 107 embert megöltek, 66-ot elraboltak, 111 házat felgyújtottak Nigériában

Iratkozzon fel hírlevelünkre