Vejkey Imre: Fontos emlékeznünk a magyarság „Nemzeti Nagypéntekére”

A villáminterjúban Vejkey Imre elmondta: a trianoni döntés „az ezeréves Magyar Állam »keresztrefeszítése«, a magyar nemzet tragédiája!” Más nemzet ekkora csonkítást nem tudott átvészelni – belepusztult – tette hozzá.

„Ma pedig már Magyarország erősebb, mint bármikor az elmúlt száz évben!”

Arra a kérdésre, hogy mire lehetünk a többszörös elnyomás ellenére is büszkék, a politikus azt válaszolta: „A Kárpát-medencében a magyar nemzeti közösségek imával és szorgos munkával csodálatos módon túlélték a többszöri elnyomást! Az Anyaország, az elcsatolt területek magyarságával – az elmúlt tíz évben – a nemzetpolitikát új alapokra helyezte.” Ennek következtében Magyarország kapcsolata jelentősen megerősödött a külhoni területek magyarságával – a nemzet mintegy a határok fölött egyesült.

„Fontos emlékeznünk a magyarság »Nemzeti Nagypéntekére«, június 4-ére!”


Hirdetés

Az interjú végén a több évtizede tartó, a szomszédos országok magyarságát is jócskán érintő diszkriminációra kitérve Vejkey Imre elmondta: „a Magyar Országgyűlés 2020. június 4-én emlékülést tart. Az emlékülésen egy politikai nyilatkozatot fogunk közzé tenni. Isten éltesse Magyarországot, Isten éltessen minden magyart!”

 

A teljes írás itt olvasható.

(Kiemelt képünkön Vejkey Imre, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke, a KDNP frakcióvezető-helyettese felszólal a Kúria 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló, a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körének általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 6-án. MTI/Illyés Tibor)

'Fel a tetejéhez' gomb