Újra nyilvánosak lesznek a liturgiák

A közlemény szerint a módosítások a következők:

1. A 637/2020. sz., március 17-én kelt rendelkezésünkben foglaltakat, miszerint a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól felmentést adunk és lehetővé tesszük az általános feloldozást, 2020. június 14-től, Úrnapjától kezdődően általánosan visszavonjuk, hacsak az illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik. A szentmisén való részvétellel kapcsolatban az általános morális elvek továbbra is érvényesek, vagyis idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinkre, továbbá azokra, akik kötelességüket teljesítik, a kötelezettség nem vonatkozik.

2. A nyilvános liturgia végzésének, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról az egyes megyéspüspökök továbbra is az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja alapján a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd.

3. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessük a vonatkozó állami előírásokat.


Hirdetés

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Szeretnénk köszönetet mondani a paptestvéreknek a szolgálatukért, a híveknek a kitartásukért és imáikért, és ezúton is köszönjük mindenkinek a helytállását ebben a rendkívüli helyzetben az élet minden területén. Imádságos lelkülettel figyeljünk továbbra is egymásra.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Kiemelt képünkön  Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa becsukja a bazilika főkapuját 2020. március 21-én. MTI/Balogh Zoltán  

'Fel a tetejéhez' gomb