A csíksomlyói búcsú egy összmagyar győzelmi ünnep

– Száz éve már, hogy a magyarság különböző államokba szakadva éli meg az ünnepeit. A csíksomlyói búcsú napja van, így Erdélyt helyezzük a kérdésünk középpontjába: kialakult-e az egyházi és a népi szokásokban Székelyföldön olyasmi, ami a magyarországi ünnepekre nem jellemző?

– Trianon következményeit talán fel lehet fogni úgy is, hogy a szétfejlődés érték, de azért ez nehéz… Én Hérakleitosszal együtt csak annyit tudok, hogy „semmi sem állandó, csak a változás maga”. Az emberi kultúra mindig átalakulásban van, és ezeket a változásokat különböző külső körülmények befolyásolják. Ezek között természetesen ott vannak a politikai-ideológiai természetű tényezők is, amelyek az ünnepek megélésére is hatnak.

Egy-egy nagy közösségi ünnep jelentésszerkezetében mindig megjelenik az adott történelmi helyzet is.

A trianoni határok által szétszabdalt Kárpát-medencében nyilvánvalóan bizonyos kulturális szétfejlődés is végbement, és ez törvényszerű következmény volt. Gyakran a közösségen kívül lévők nem is veszik észre, hogy voltaképpen mi is történik az illető ünneplő közösségben, hogy minek mi a valódi jelentése.

Tömkelegével tudnék olyan közösségi megnyilvánulásokat, ünnepeket és úgynevezett „népszokásokat” felsorolni, amelyek itt nálunk, Erdélyben a trianoni traumára adott saját válaszként is értelmezhetők. Például Kolozsvár magyar értelmisége 1957. április 8-án este az Egyetemiek Házának zsúfolásig megtelt Farkas utcai koncerttermében a már javában zajló koncepciós perek, a felelősségre vonások közepette

egy Kodály-hangverseny utáni néma tüntetésen siratta el az elbukott magyar forradalmat.

A zene megállt, de a teremben senki sem mozdult, a kórus és a karnagy némán állt a színpadon, az emberek hosszú-hosszú időn át nem mozdultak, csak sírtak. A hatalom emberei pedig csak nézték, nem tehettek semmit. Mondjuk úgy, hogy „közösségi népszokás” volt ez is, olyasmi, aminek mindenki ismerte a jelentését és méltósággal, önként vett részt benne.

A Kodály-koncert itt nem csak koncert volt.

Nálunk, Erdélyben egy-egy székelyföldi farsangtalálkozó nemcsak karnevál, hanem az összetartozás ünnepe is, és ugyanígy egy-egy pünkösdi búcsú sem csak vallásos ünnep. Benne van a Napbaöltözött Asszony által képviselt Regnum Marianum eszmeisége is és még sok minden más. Erdélyben még egy lakodalom sem csak lakodalom, a falunapok sem csak falunapok.

– Mit tart az ünnep lényegének? Miért fontos együtt lenni az ünnepeken?

– A néprajz szakos diákoknak tanítom, magyarázom is, hogy az ünneplésben mindig van egy nagy eszmei érték, mindig van valamilyen hit. Hit valami nagy értékben, ami a jövőbe mutat. Akár egyéni, akár közösségi ünneplésről legyen szó, az ünnep mindig a jövőbe vetett hit, a bizakodás, az életigenlés jegyében történik, ezért mindig örömteli. Az ünnep elengedhetetlen része az önfeledtség, a vidám nevetés. Még a gyászünnepekben is benne van a jövő ígérete. A hagyományos ember az élet másvilági folytatásának kezdetét látta a halottkultuszban, de még

a nem vallásos ember is tudja, hogy egy-egy nagy veszteség is lehet az újjászületés kezdete, ezért még a gyászünnepek is felemelők.

Együtt lenni pedig azért fontos, mert az egyénnek éreznie kell, hogy a létét meghatározó értékek, amelyeket egy-egy ünnep kifejez, nem egyéniek, hanem egyetemesek, közösségiek. Az ember az ünnepben érzi, hogy nincs egyedül.

– A csíksomlyói, történelmi emlékbúcsúra ez fokozottan érvényes lehet, hiszen az eredendően egy győzelmi ünnep.

– Igen, a teológiai tartalmán túl ez a búcsú a hit és a hagyomány megtartásának összmagyar győzelmi ünnepe. Az elmúlt években láttam más ilyen nagy közösségi ünnepeket is Európában, és azt hiszem, általuk megértettem valami lényegeset.

Amikor a Sarlós Boldogasszony napi paliót néztem Siennában vagy az úrnapi körmenetet Toledóban, mindvégig Csíksomlyóra gondoltam.

Arra, hogy mi is tudtunk és még mindig tudunk ilyen boldogan, önfeledten és magunkra büszkén ünnepelni. Annak ellenére képesek vagyunk erre, hogy minket itt Kelet-Európában két olyan nagy csapás ért a 20. században, amelyről ezeknek a boldog olaszoknak és spanyoloknak fogalmuk sincs: A Trianon általi összmagyar megalázottságra és a kommunizmus romboló hatására gondolok.

Mert megsértett emberi méltósággal, meghasonlottan nehéz igazán ünnepelni, úgy, ahogyan igazán kell, ahogyan mások, akiknek emberi integritásán nem esett csorba, tudnak.

El kellett mennem Siennába és Toledóba, hogy megértsem azt, hogy mekkora érték, mekkora öröm, mekkora lehetőség van Csíksomlyóban. Az ünneplő olaszokat és spanyolokat nézve, döbbentem rá arra, hogy otthon a csíksomlyói nagy sokaságban éreztem már valami hasonló felemelőt, azt, hogy akármilyenek vagyunk, akárhogyan különbözünk is egymástól, akármilyen meghasonlott nép is lett a magyar, de mégiscsak ez így együtt a mi népünk, amely másokhoz hasonlóan meg tudja tudja ünnepelni önmagát felhőtlenül, saját hitére büszkén és egymás iránti szeretettel. Azt hiszem, az ünnep öröme egyforma egész Európában és egészen természetes, hogy mindez Csíksomlyón, otthon Erdélyben sem lehet másként, mert mi is ehhez a kultúrkörhöz tartozunk.

A mi ünnepeink méltóságának és örömének nagyon is köze van a kereszténységhez, mert a kereszténység tanította meg Európa népeit arra, hogy valamilyen nagy eszmei érték jegyében lehet közösen, egymást erősítve boldog lenni.

– Az elmúlt években mi változott meg a Székelyföldön? A sok turista mennyire lehetetlenítette el a helyi székelyek korábbi, bensőséges ünneplését?

– Minden attól függ, hogy a Csíksomlyón jelen lévő több százezer ember és a lélekben ott lévő sok millió ember mennyire tud egy eszmei közösséggé válni, mennyire tud bekapcsolódni abba, amit ez a búcsú jelent. Ez pedig nagyon összetett dolog, mert Csíksomlyó lelkisége nagyon gazdag, mindenki megtalálhatja benne azt, ami az ő életében fontos.

De az ünnep közös pozitív üzenetét, a jövő reményét mindenkinek éreznie kell, aki igazán részese akar lenni az ünneplő közösségnek.

A székely keresztalják népe ma is jól érzi ezt, ők a nagy felvonulásokon ugyanúgy önmagukat, a saját emberi méltóságukat is ünneplik, mint Úrnapján a toledóiak vagy Sarlós Boldogasszonykor a siennaiak. A székelyek 1990-ben a legtermészetesebb módon ugyanott folytatták, ahol 1949-ben az erőszak folytán abbahagyták. De ezt a lelkiséget mások, a nem székelyek is helyesen érzik, és ennek megfelelően a búcsújárás hasonló formáit mások is gyakorolják. Azt hiszem, még a „turisták” is megéreznek valamit abból a lényegből, amit ez a nagy ünnep jelent.

 

Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása: Flickr.com