Elkezdődött a Műegyetemen fejlesztett lélegeztetőgép prototípusának gyártása

Palkovics László mérföldkőnek nevezte, hogy Magyarországon elindult a BME fejlesztette lélegeztetőgép gyártása, mert ezáltal – mint mondta – csökkent az ország kiszolgáltatottsága. A koronavírus-járvány elején ugyanis külföldről kellett vásárolni a lélegeztetőgépeket – emlékeztetett.

Kiváló teljesítmény – tette hozzá -, hogy két hónap alatt olyan eszköz készült el, amely alkalmazható a betegek kezelésében.

A miniszter beszélt arról is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelenleg 24 koronavírussal kapcsolatos projektet finanszíroz hárommilliárd forint értékben. Hamarosan létrejön egy nemzeti laboratórium is, amelyben vírusokkal foglalkoznak majd a szakemberek – tette hozzá.

Kásler Miklós kiemelte, hogy a lélegeztetőgép világszínvonalú, mindent tud, amit az eddigi gépek, az elektronikája pedig további funkciók kiépítését is lehetővé teszi.


Hirdetés

Magyarországon jelenleg elegendő a lélegeztetőgépek száma, de nem lehet tudni, hogyan alakul a járványhelyzet a jövőben – mondta.

Hozzátette, hogy sok országgal ellentétben a magyar kormány időben, megfelelő intézkedéseket hozott a járvány elleni védekezésért, ez látszik a fertőzöttek és a halottak számán is.

A lélegeztetőgép prototípusát a BME készítette el, a gyártás feltételeit pedig egy állami vállalat, a BM Heros Zrt. teremtette meg. A speciális higiéniai és biztonsági feltételeket igénylő üzemcsarnokot öt hét alatt, mintegy 100 millió forintból alakították ki. A 450 négyzetméteres üzemrészben a tervek szerint naponta 10 lélegeztetőgép készülhet el.

A szerelőtérbe csak szűrt levegő kerül, az eszközbe szennyeződés a levegő közvetítésével sem juthat be. A dolgozók csak védőfelszerelésben – munkavédelmi kapucnis overallban, cipővédő lábzsákban, szájmaszkban, védőszemüvegben és kesztyűben, zsilipajtón keresztül léphetnek be.

A gépeket helyben tesztelik, amelynek során egy órán keresztül műtüdővel járatják őket.

Az új fejlesztésű lélegeztetőgép a betegek kontrollált lélegeztetésén kívül alkalmas részleges légzéstámogatásra is, és megőrzi a beteg saját légzési aktivitását is. A készülék vezérlése bármilyen lélegeztetési program megvalósítására alkalmas.

A készülékhez nem kell specifikus légzőkört használni, a szokványos, takarékos légzőkörökkel működtethető. Újdonsága, hogy a gép garantálja a légzéstérfogatot a légúti nyomások minimalizálásával, az áramlási görbe optimalizálásával – írták.

(MTI)

Kiemelt képünkön kész lélegeztetőgép a BM Heros Zrt. a higiéniai és biztonsági követelményeknek maximálisan megfelelő, szűrt levegőjű lélegeztetőgép-összeszerelő sátrában 2020. május 28-án. MTI/Mónus Márton

 

'Fel a tetejéhez' gomb