Maradj velünk, Urunk! – a Gen Rosso közismert éneke az emmauszi tanítványokról
A kölcsönös tisztelet és elfogadás üzenetét zászlajára tűző művészeti csoport állítólag onnan kapta a nevét, hogy a lelkiségi mozgalom alapítója, Chiara Lubich 1966 karácsonyán egy piros gitárt és egy ugyanilyen színű dobfelszerelést ajándékozott a csapatnak. Így ez a szín összeolvadt a mozgalomhoz csatlakozó fiatalokat jelentő – GEN, azaz új generáció – névvel, és lett Gen Rosso.
1987-ben útjára induló programjukkal, melynek a „Koncert a békéért” címet adták, 1990-ben
a vasfüggöny mögötti országokba
– NDK, Csehszlovákia, Szovjetunió és Magyarország – is eljutottak, hitet és reményt adva a kommunizmus istentelen szellemiségéből felocsúdó, szabadságra vágyó nemzeteknek.
Az emmauszi húsvéti történetet megjelenítő, „Resta qui con noi”, vagyis „Maradj velünk, Urunk” című dal ugyanennek a bátorításnak a kifejeződése. Az tanítványok reményvesztett állapotukban hagyják el Jeruzsálemet, miután Pilátus és a zsidó főpapok keresztre feszítették Jézust. A feltámadt Mester útközben melléjük szegődik, ám ők nem ismerik fel az arcát. Jézus elmagyarázza az Írásokból, hogy mindennek így kellett történnie. Emmauszhoz érve a tanítványok kérik a még ismeretlen vándort, hogy maradjon velük éjszakára. A fogadóban az asztalnál Jézus megtöri a kenyeret, épp úgy, ahogyan az utolsó vacsorán pár napja. Ekkor felismerik az Urat, aki azonban eltűnik a szemük elől. Mindez örömmel tölti el a szívüket, mert bebizonyosodni látják Jézus minden előre elmondott szavát.
Az örömhírt azonnal továbbadják a közösségnek.
Ma is szükségünk lehet ugyanerre a bátorításra, amelyet a Gen Rosso-dal annak idején megfogalmazott. Jézus minden keresztényt küld, hogy a reményvesztettek is meghallhassák az örök élet örömhírét. Íme a dal:
A kiemelt kép forrása a Wikipédia.
További, olvasásra ajánlott írásunk:
Julia Winterberg: Nagyszerű élmény volt Istent dicsőíteni a nehéz körülmények között is
